Buckai Szövetség Egyesület

2016 KAPKODJUK A FEJÜNKET: Nagy dolgok a környékünkön!

2016. március 08. - Buckai Szövetség Egyesület

2016-ban a Szigetszentmiklósi és Buckai lakosságnak soha nem látott mértékben kellett kapkodnia a fejét és feltenni a kérdést: Te jó ég! Mi folyik itt?

SZÁZHALOMBATTAI GUMIÉGETŐ:

Az első esemény rögtön január elején jelentkezett, amikor is az addig csak innen - onnan felsejlő hír, hogy Százhalombattán Gumiégetőt terveznek egy komoly ellenállásba ütközött! Hatalmas tömegek álltak ki ellene védve az otthonukat és védve a környezetüket! Rájöttek ezt sehogy sem lehet úgy intézni, hogy ne sértse az egészségüket, valamint saját és gyermekük jövőjét!

A kezdeményezés mellett igaz és jó érzésű ember és civil eleve kiáll, de arra, hogy ez minket Szigetszentmiklósiakat is közvetlenül érint a Buckai Szövetség Egyesület jött rá elsőként! Ugyanis az uralkodó szélirány mindent erre, Tökölre, Szigethalomra, Szigetcsépre, Szigetszentmártonba hoz el. Nyilvánvalóan, hogy senki sem akarhatja az éget gumit szagolni! A ráeszmélésben az önmagát ellenzéknek nevező csoportosulás követett városunkban és az egyetlen ténylegesen független képviselő. S bár az Önmagát ellenzéknek nevező, de nem ellenzékként viselkedő Szigetszentmiklósi csoportosult a kérdést a testület elé tárta ott már igyekezett kifarolni mögüle és hezitált, nehogy az Önkormányzati többséget megbántsa!

Az Önkormányzat vezetése, pedig időt kért!

Közben a Százhalombattai kezdeményezés vezetői tovább küzdöttek! A nagy tömegeket megmozgató tüntetés után petíciót juttattak be a parlamentbe, majd a Pest megyei közgyűlés egyhangúlag mondott nemet a Gumiégetőre! Itt volt az első pozitív Szigetszentmiklósi döntéshozói megnyilvánulás, hiszen Szigetszentmiklós a Buckát cserben hagyó alpolgármestere is a Gumiégető ellen szavazott!

A Gumiégető ellen harcolók éllovasai természetesen tovább küzdöttek! Egyrészről újabb tüntetést szerveztek, másrészről üzenő falon üzentek, hogy miért NEM A GUMI ÉGETŐRE! A beruházó a nagy nyomás miatt visszahátrált és bejelentette nem épít gumiégetőt Százhalombattára! A Battaiak győztek! Hatalmas gratuláció nekik! Főként azért, mert persze első sorban magukat, de végső soron minket is megvédtek!

A Szigetszentmiklósi döntéshozásnak így már nem kellett csinálnia semmit sem....

METRANS VEGYITÁROLÓ - Csepel

Még a Százhalombattai ügy le sem csitult újabb szörnyűségről kaptunk hírt! Ez nem más, mint egy vegyi tároló a Csepeli nagy vízműtelep mellett! Amellett, amelyről fél Budapest kapja a vizét és mi úgy tudjuk, hogy Szigetszentmiklósról biztosan Lakihegy is!

Az ottani többség hisztéria keltésnek tekinti a kérdést, de a dokumentációkat elolvasva döbbenten lehet azzal szembesülni, hogy hisztéria keltésről szó sincs! Ez ugyanis tényleg a víztisztító telep, a gyár, lakóépületek, iskolák és egy kórház környezetét is szennyezi fél Budapest ivóvize mellett!

A veszély ellenére Szigetszentmiklóson a döntéshozók nem nagyon mozdultak meg erre! Ennyire közömbös lenne, hogy újból komoly veszélyben  a környezetünk avagy a Bucka területének felét, a Bucka-tó szinte teljes egészét ellepő és máig jelenlévő szennyezése, a 2001-es ciánbotrány, valamint a falu, például a Sport vendéglő és környezetének elszennyezése, a halas tó megmérgezésének ténye ennyire közömbössé tette őket a szennyezésekre nézve?

Nem tudjuk, de harcolni kell ezen szennyezés ellen!

A témakörnek egyébként önálló fóruma is indult!

CSEPELI HÉV - Csepel

Csepel persze más meglepetést is tartogatott, hiszen a Csepeli HÉV, mint érték is veszélybe került. Helyette egy kapacitásában gyengébb, a belvárosba tovább közlekedni képtelen gyors villamosokat akarnak, amely sehol nem fér el! Hogy miért nem és hol nem fér el, valamint milyen problémákat okozhat azt korábban mi is levezettük! Érdekes álláspont volt az is, hogy akik a HÉV mellett állnak ki azok egyesek szerint a korszerűtlen szerelvényeket, a változatlanságot és fejlesztések meggátolását akarják! Természetesen erről azonban szó sincs! Akik a HÉV mellett állnak ki azok a belinkelt képen is látható korszerűbb szerelvényeket szeretnének, s a fejlesztés terén a majdani 5-ös metró elérkezését, melyet szoktak Észak-Déli Regionális Gyorsvasútnak is nevezni! Ez, pedig nem más,  mint a Csepeli, a Ráckevei és a Szentendrei HÉV összekötése, s amely még nem régen lehetséges volt!

A Csepeli HÉV amíg marad és nem lesz metró (a villamost el sem tudjuk fogadni), addig is a legsűrűbb, legpontosabb és a legnagyobb tömeget megmozgató lehetőség! Semmi más nem tud elvinni 726 - 748 embert ráadásul 5 percenként! Semmi más csak egy gyorsvasút vagy egy metró, de villamos biztosan nem!

Sajnos miközben Szigetszentmiklósról nagyon sokan érintettek a közlekedési szokások miatt, addig rajtunk és egyetlen egy lakihegyi képviselőn kívül senki nem eszmélt fel arra nyíltan a döntéshozók közül, hogy valamit a Csepeli HÉV-ért tenni kellene! Hogy megmenteni kellene!

Sokan a HÉV megszüntetését az Olimpia esetleges eljövetelében látják! Azonban, amely része az Olimpiának útba van azon a részen a szakaszt a föld alá kell vinni! S miközben Csepel Önkormányzata még nem is olyan régen a HÉV dél felé meghosszabbításáról beszélt, aközben most felsőbb utasításra és sajnos villamost akar!

Persze Csepelre villamos jöhet, de nem HÉV helyett, hanem a 3-as villamos meghosszabbításaként a HÉV megmaradása mellet!

Azt is mondták már, hogy a döntés még nem született meg így hát várjunk! Azonban mi se türelmesek nem leszünk, sem várni nem fogunk, amíg a Csepeli HÉV elpusztítása az asztalon van!

A kérdésben mint civilek élharcosokká váltunk, s ha kell tüntetést szervezünk a Csepeli HÉV megvédése érdekében, melynek ügyében a többi élharcossal egyeztetni fogunk!

Következő állomásunk 2016.02.18-án 9.30-kor érkezik el, amikor is a Fővárosi Önkormányzatban a kabinet főnökasszonnyal fogunk beszélni! Meglátjuk mi lesz! De drukkoljanak nekünk! :)

A Csepeli HÉV-ért kiálló egyéb oldalak:

Mentsük meg a HÉV-eket

Nem adjuk a Csepeli HÉV-et

Védjük meg a Csepeli HÉV-et

Mellettünk az ügyben kiálló civilszervezet:

Metróért Egyesület

Akik, pedig már most metróvá fejlesztenének:

VEKE

SZÓVAL A CSEPELI HÉV-NEK MEG KELL MENEKÜLNIE!

A GYÁRTELEPI ZEBRA:

Mindig is tudtuk, hogy komoly problémát jelent Gyártelepen gyalogosan a buszvégállomás megközelítése! S azt is, hogy ez a probléma nem ma alakult ki, azaz évtizedek óta szükség lenne rá! Azt gondoljuk mégis, hogy mindenkit egy borzalmas baleset ébresztett fel, amely nem más, mint ami 2016 Február 3-án történt! A baleset, amelynek áldozata ma is combtöréssel és kómában a kórházban fekszik mindenkit fel kell, hogy ébresszen! A veszély ott van és ha nem teszünk ellene bármikor bárkire lecsaphat újra!

Miközben hatalmas mértékben csak a tiszteletünket tudjuk kifejezni a balesetben szerencsétlenül járt Vitti édesanyjának, aki senkit sem hibáztatott, hanem kiállt azért, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő, aközben igyekszünk minden segítséget megadni a szervezőknek, mert küzdelem nagyon is nemes ügy! Egyben arra kérünk minden civilszervezetet és egyéb döntéshozót, hogy álljon ki a Gyártelepi zebráért! Írja meg, hogy kell és kérje a döntéshozókat ő is, de politikai haszonszerzésre ne akarja felhasználni, mert ez nem az az ügy!

A probléma ráadásul azért is súlyos, mert a leendő Igazgatási központot még nem adták át! Ha az megérkezik itt még hatalmasabb lesz a forgalom, ahogy a környező települések lakoslétszámának növekedése miatt a forgalom már egyébként is fokozódik!

Sajnálattal vettük ugyanakkor észre, hogy ahogy a Határ úti zebránál régen egy halálos áldozat, úgy a Szigetszentmiklósi Önkormányzatot a Gyártelepi zebra esetében egy kómában fekvő fiatal lány sem hatja meg! Képes az ügyből politikát csinálni és nem azt látni, hogy a veszélyt hogyan lehetne elhárítani!

Az ügyben három főszervező van, ahogy mi tudjuk: Kellner Tamás, Horváth Béla és Horváthné Karjú Mónika, valamint a kizárólagosan civilként segítő Dr. Barabás Botond.

Az ügynek külön oldala van, amelyet itt lehet elérni, vagy a városi közösségi csoportban!

Arra kérünk mindenkit, hogy támogassa az ügyet és segítsen! Mi eszközzel és a Határ úti zebráért folytatott harcunk tapasztalataival tudunk segíteni!

 

HÁT EZEK VANNAK / VOLTAK A KÖRNYÉKÜNKÖN ÉS MI CSAK KAPKODJUK A FEJÜNKET!

Persze emellett volt a Ráckevei HÉV alakulásának ügye is, de talán az tényleg jól alakul

 

BUCKAI EGYESÜLETKÉNT persze azzal kellene foglalkoznunk, ami a Buckában történik, de ezek olyan események, amelyek mellett szó nélkül elmenni nem lehet és amelyek minket Buckaiakat is így vagy úgy, de érintenek! Mégis, ha nem érintenének, akkor is lenne emberi humánum! Az emberi humánum, pedig arra sarkal, hogy kiálljunk környezetünk, egészségünk, biztonságunk megóvásáért és azért is ami érték!

- CsCs -

BSz elnök

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr648454632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bkrix 2016.03.08. 20:12:50

A hévvel kapcsolatos utolsó mondatban a dátum nem 2016.03.18 akart lenni?