Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A Buckai utak rendezésének egyetlen valódi megoldása

A Buckát elkerülő gyorsforgalmi út építése és Bucka lakóövezetté nyilvánítása!

2016. február 18. - Buckai Szövetség Egyesület

A másfél sáv széles kétirányú forgalommal megáldott járdátlan főutak, egyáltalán az utak állapota, valamint a folyamatosan a gyalogosok, köztük idősek és gyermekek számára fennálló baleset és életveszélyek sok Buckai embert késztettek gondolkodásra, hogy hogyan lehetne elhárítani ezeket a veszélyeket!

Az elmúlt évek során szóba került javaslatok között szerepelt a kisajátítások, valamint az egyírányúsítások ötlete is.

Ugyanakkor a kisajátításokkal az a baj, hogy a Bucka rengeteg osztatlan közös tulajdonnal rendelkezik többek között a fő utak mentén is! Ezen osztatlan közös tulajdonok esetén az út mentén is elhelyezkednek nagyon pici ingatlanrészek, amelyeket az ingatlan használhatóságának elvesztése nélkül kisajátítani nem lehet! Márpedig ez komoly konfliktus forrása! Ugyanakkor  kevesen tudják, hogy a fő utak mint például a Boglya utca nem teljes része és szakasza a közé! Vannak olyan szakaszok, amelyek telekkönyvileg magántulajdonon húzódnak keresztül, s amelyek a kisajátítások húr megfeszítésével a fő utak lezárását és a teljes ingatlan így az út bekerítését is jelentheti így komoly káoszt kialakítva! (Az Emelkedő utcánál az elmúlt években már volt hasonló eset!)

Nem gondolnánk, hogy ez jó ötlet lenne!

Más emberek az egyírányúsításról beszélnek, amelyhez viszont Buckai szinten nincs meg a feltétel és nincs meg a közlekedési kultúra! Az egyirányúsítások egyik feltétele a párhuzamosan futó utcák kérdése, de a Buckában minden a Csépi útba ágazik be! A Csépi útba ágazik be a Tebe sor, az Ádám Jenő sétány a Gyökér utcán keresztül, a Boglya utca a Vénusz utcán keresztül és a Sas utca a Dosztojevszkij téren keresztül!  Így pedig nehéz az egyirányúsítás megvalósítása és veszélyes is! Veszélyes, mert a Buckában a 30-as sebességkorlátozó táblát sokszor csak akkor ismerik, ha trafipax vagy rendőr van a környéken! Enélkül az utazó sebesség 60 - 80 - 100 km / h óra is lehet, melynek hatására sok mindenkinek kell félre ugrani, oda figyelni és saját maga valamint hozzátartozója életét félteni! Ugyanakkor ez a sebesség fokozódhat! Fokozódhat akkor ha a gyorshajtók szembejövő forgalomtól és frontális ütközéstől való veszély érzetét elvesszük! Ha ebbe az esetbe útba kerül egy gyalogos szinte biztosan nem tudja túlélni! Az egyírányúsítással pont ezt érnénk el!

MÁSKÉNT KELL GONDOLKODNI ÉS A BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET MÁS MEGOLDÁST IS TALÁLT!

Először is azt kell megnézni, hogy mi ad a Buckának nagy forgalmat és bár sokan élnek és laknak itt, sőt az utóbbi időben egyre többen mégis a Buckában az 51 főút és Csepel közötti hatalmas átmenő forgalom van, így tehát ezt kell először is elterelni! Másrészről meg kell nézni, hogy hol van hely! Ebben pedig azt fogjuk felfedezni, hogy a Bucka annyira beépült, hogy a bővítéseknek és útszélesítéseknek alig van lehetősége, melynek hatására a Bucka határaira kell kimenni!

Ha ezt meglátjuk hamar felfedezzük a Csepel Autógyár kerítését, amely két kerítés hálózatot jelent! Van egy külső, amely a Buckát választja el egy köztes területtől, amely kezelése alapján a senki földjének is tekinthető, valamint van egy belső, amelyen belül a gyár és az ÁTI Sziget Kft van! A köztes területen ma szemét hegyek vannak és egy erdős részben hajléktalanok! A területnek bár több tulajdonosa is van (az erdőnek a Nemzeti Erdőgazdaság, a többinek az Állami Földalap) nagyon elhanyagolt! Mégis az a terület, ahova a város különböző hivataloktól engedélyeket kérve gyorsforgalmi utat húzhatna fel, elterelve ide a Bucka átmenő forgalmát! És Pontosan ez a Szövetség egyik javaslata: Gyorsforgalmi út a Csepel Autógyár külső kerítése mentén és minden Buckai út rávezetése!

A másik ebből következik! A Bucka Kressz szerinti lakóövezetté nyilvánítása, mert az nyugaodtabb közlekedést feltételez és hasonló megvalósult már Budapesten belül például Kispesten vagy a Határ úthoz közel! A nyugodtabb körülmény kialakítása után van idő az ingatlantulajdonosokkal való egyezkedésre és fokozatos útszélesítésekre, megállapodásokra is!

Az ötlet persze nem új kellettű! Már 2015-ben is jelentős levelezések mentek ebbe az irányba! Az Állami Földalap és az Erdőgazdaság támogatja, mert egy gyorsforgalmi út révén ő is jobban eléri saját területét! Az ÁTI Sziget nem válaszolt, ezért őket újra meg kell keresni és sajnos a Szigetszentmiklósi Önkormányzatnak nem fontos, ahogy egybe járda és vízelvezető rendszer ötletünkre is legyint, mely két változatban került kidolgozásra és a Buckaiak életét nagyon megkönnyítheti!

- CsCs -

BSZ elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr468402360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária Gacsályiné Nagy 2016.02.19. 00:30:32

Úgy tudom,hogy nagyon sok út a Boglyában még magánterületben van! Nem értem,hogy miért vannak annyi ki álló sarkok a telkeken, és a villanyoszlopok miért nincsenek beljebb. Ennél talán a Csépi út vége rosszabb. Tudom ,hogy 50,60, -val évvel ez előtt csak lovaskocsi út volt,de az is maradt!

Buckai Szövetség Egyesület 2016.02.19. 00:38:29

Ez sajnos igaz! Nagyon sok munka lesz mire a becsületes emberek mindent helyre tudnak hozni!
süti beállítások módosítása