Buckai Szövetség Egyesület

Bucka-tó: Valódi rekultivációt / kármentesítést kérünk az eddigi talajforgatás helyett!

Nekünk fontos a környezetünk!

2016. február 17. - Buckai Szövetség Egyesület

A Buckai Szövetség Egyesület a fellelhető szennyezések miatt, amely a Bucka-tó területét érte, s amely megtestesült kohósalakban, CSESZÜ akkumulátorban, egyéb ipari szennyezésben, valamint kommunális hulladék hegyekben és amelyet ezt követően soha nem vittek el innen a döntéshozókat a Bucka-tó valódi rekultivációjára kérte!

Képekkel bizonyítható ugyanis, hogy a kimutatott szennyezések - 40-szeres króm mérték, az ívásra, fürdésre, locsolásra, főzésre alkalmatlan, 6 éven alüli gyermekekre nézve életveszélyt jelentő, bőrbetegségeket okozó talajvíz, amely a Bucka-tó vízfelszínével egy - ellenére is a kivitelezés csak talajt forgatott, de a szennyezést nem vitte el!

Jól látható ezáltal, hogy miközben sem széltében, sem hosszában nem mentek a szennyezés után egy gödröt ástak, a szennyezett földet kitették, egy részét bevizezték, a gödörbe egy fóliát tettek le, majd az egészet visszatették, termőfölddel fedték, felvették a 4,7 milliárd forintot, majd készet jelentettek!

A veszély azonban nem hárult el! Ugyanúgy fennáll mindannyiunkra nézve! Éppen ezért azt el kell onnan vinni és ki kell takarítani!

 

- CsCs -

BSZ elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr828397552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.