Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Bucka-tó: Az őrzés körül furcsa kommunikáció van!

Vajon mi a valódi indok?

2016. február 17. - Buckai Szövetség Egyesület

Meg nem erősített forrásaink szerint a Bucka-tó területének havi 8 millió forintos őrzése nem csak az esetleges újabb hulladék lerakatoktól való megóvás miatt, hanem azért is indokolt, hogy a monitoring kutakat, melyek a tisztulás mértékének felmérésére szolgálnak senki se fertőzze el, legalábbis Becz Péter a Gazdasági Bizottság elnöke szerint!

A híresen Bucka ellenes képviselő - aki a Csépi úti útszűkületről azt mondta, hogy az útszélesítés nem, inkább a szűkítés az indokolt, hogy ne járjanak az emberek - elképzelése egészen elképesztő! Meglátásunk szerint azt feltételezi, hogy Szigetszentmiklóson, a Buckában vagy bárhol a régióban van olyan megátalkodott, aljas és alaptromos, de mindenképpen buta ember, aki ilyenre képes! Ezt a feltételezést mindannyiunk nevében visszautasítjuk!

Emellett megalapozottabbnak tűnik az a tény, hogy az őrzés - védelem a bizonyítottan el nem végzett kármentesítés, az ott hagyott súlyos szennyezések és egyéb vállalhatatlan munkák nyomainak leplezéséül szolgál!

Az események ismeretéhez mindemellett hozzájárul, hogy monitoring kutak nem csak a Bucka-tó területén helyezkednek el, hanem a környező utcákban is, amelyeket nem őriz senki sem! A Bucka ellenes képviselő indoklása így mindenképpen megalapozatlan!

- CsCs -

BSZ elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr948397824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása