Buckai Szövetség Egyesület

Lakossági vélemény: A 3,5 milliárd forintból fel nem épült TAO Stadional rendelkező SZTK-nál sokkal nagyobb a baj, mint azt mi elképzelni tudjuk!

2018. február 12. - Buckai Szövetség Egyesület

A Buckai Szövetség Egyesületet az elmúlt napokban számtalan lakó, civil vagy futballban érintett kereste meg és hívta fel a figyelmet arra, hogy a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körében sokkal nagyobb a baj, mint azt mi elképzelni tudjuk!

 

Mivel az illetők nevük elhallgatását kérték, ezért az általuk közölteket csak véleményként közölhetjük:

 

„Nemcsak 3,5 milliárd forint + 361 millió forint támogatás eltűnéséről van szó az SZTK esetében, hanem folyamatosan megszűnő csapatokról, korosztályokról és szakosztályokról, amely már az elmúlt években is folyt” – kezdi egyikük a történetet – „A gyerekek és szüleik mindent megvettek és mindenre költöttek, amire csak lehet! Ők vették a mezeket, a tréningeket, a cipőket, finanszírozták az útiköltségeket, miközben ezek biztosítására a klub pénzt vett fel! Vajon hol lehetnek ezek a pénzek?”

 

„Gyermekeknek és szüleiknek kellett az edzőktől plusz órákat venni! Aki nem vett az valahogy mindig kimaradt az utakból és a meccsekből, melynek következtében végül azt hihette, hogy ő rosszabb és gyenge a teljesítménye, miközben ez egyáltalán nem volt igaz!”

 

„Ma a megszűnő csapatok miatt sok szülő eldöntheti, hogy a gyermekét Székesfehérvárra, Szigethalomra, Dabasra, Csepelre vagy Soroksárra viszi, s a gyermek utazhat órákat, hogy sportolási lehetőségre leljen vagy dönthet úgy, hogy abbahagyja azt a sportot, amit eddig szeretett és amibe eddig belefektetett! A folyamatosan utaztatandó gyerek sors nem jó! Abbahagyni azt, amit már egyszer elkezdtünk szintén nem jó! Nem tudni így azokkal, akik eddig ide jártak és szüleikkel mi is lesz ezután! Azaz mi lesz velünk?”

 

„Már az ország szinte minden klubja tudja mi történt Szigetszentmiklóson!” – folytatja a másikuk – „Erről beszélnek az MLSZ-ben, Fradiban, Fehérváron, Szigethalmon vagy Dabason!”

 

„Bár a Klub elvileg 600 gyerekre vesz fel utánpótlási pénzt és támogatást, aligha maradnak ennyien! Jó, ha 100 gyerek marad az egységben! De ha az átigazolási szezon után dől be a klub teljesen, akkor nyárig a gyerekek nem tudnak átigazolni sehova sem!”

 

„Nem igaz az, amit a klub elnöke mond az utánpótlásról!” – mondja egy harmadik – „Itt nagyon sok korosztály megszűnt vagy megszűnik! A női csapat felszámolódott, pedig rengeteg sikere volt és az egykor bajnok csapat történelemben egyedülálló módon hatalmasat zuhant! Nem hiszem, hogy ezt helyre lehetne hozni! Addig biztosan nem, amíg ez a vezetés van!”

 

Egy biztos, ha vélemények igazak, akkor Szigetszentmiklóson van egy 1922-ben alapult klub, amely többször saját ligájában bajnok is volt! Egy klub, amelyben saját kineveltek a felnőtt szakban alig vagy egyáltalán nem szerepeltek! Egy klub, amely egy 3,5 milliárdos beruházás keretében nagy fába vágta a fejszét, de azt felépíteni már aligha tudja, miközben további 361 millió forintot is kapott. Egy klub ahol keresik a pénzt a nagyok, keresik a pénzt a szülők és ahol korosztályok tűntek el és sikertörténetek! Egy klub, ahol nincs női szak és ahol nemcsak nincs már felnőtt csapat sem, hanem U17, U15, U14 és lassan úgy tűnik U11 sem.

 

E klub egykoron bajnok volt! Most menekülnek innen az emberek! Két év alatt az NBII-ből az NBIII-án a  MegyeI-ig zuhant, majd megszűnt! A rá alakult Kft ellen végelszámolás van és megmenthetetlen, az egyesület meg úgy tűnik most éli utolsó vergődéseit! Valahol ez hatalmas szégyen!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A 3,5 milliárdos bebukott TAO Stadion, a 4,7 milliárd forintos ki nem takarított Bucka-tó városában keressük a Bucka csatornában érintetteket!

Tisztelt Lakosság!

 

Abban a városban, ahol nem régen 3,5 milliárd forint + 361 millió forint értékben bedőlt a TAO Stadion és nem készült el, ahol 4,770 milliárd Forint értékben a Bucka-tó, amely Magyarország 30 legszennyezettebb területének egyike nem lett kitakarítva van egy harmadik beruházás, amely nagyon sokakat érint és amely szintén nem rendben lévőnek tűnik! Ez a Bucka csatorna!

 

2017 nyarán, pontosan július 11-én a Szigetszentmiklósi Önkormányzat és a Buckacsatornamű és Viziközmű Társulat előállt egy összeggel és elszámolással. Ezen elszámolás szerint minden ingatlannak 152.827 Ft jár vissza! Csakhogy ez sehogy sem jön ki! Matematikai arányszámításokkal az összegnek minimum ingatlanonként 166.805 Ft-nak kellene lenni, azaz további 13.978 Ft járna még minimum vissza!

 

Más számítások szerint, amelyek figyelembe veszik az Önkormányzat által is felhasznált ECI Magyarország Kft szakvéleményét a visszajáró összeg mégtöbb! Mégtöbb, mert hozzájárultattak egy olyan szennyvíztelephez, amely sem részben sem egészben nem hárítható a Bucka lakosságára és semmilyen formában sem! Hiszen a szennyvíztelepet a Bucka Szigetszentmiklós teljes lakossága helyett nem fizetheti ki!

 

A Szigetszentmiklósi Önkormányzat és a Csatornaközű társulat az elszámolással kapcsolatban sunyizik és a közérdekű adatigényléseket rendre megtagadja, amellyel a nincs rendben semmi sem gyanúját még jobban fokozza és tűzön tartja!

 

Bírósági eljárás keretében pereljük ki az adatokat és alátmasztásokat!

 

De felkérünk minden érintet lakost, aki megkapta a 152.827 Ft-ot, aki ennél kevesebbet kapott vagy nem kapott semmit sem, hogy keressen fel bennünket! Egyeztessünk minél szélesebb körben annak tekintetében, hogy mi jár vissza és mi nem! Keressenek fel továbbá azok is, akik bár a csatorna hozzájárulást kifizették azt minden bizonnyal nem tudják ingatlanjukra bevezetni! Nem tudják, mert nem megy el az utcájukba, vagy nem tudják, mert a csatornát tervezők úgy találták ki a dolgokat, hogy neki milliókat kelljen fizetni a rácsatlakozás érdekében!

 

A Buckai Szövetség Egyesület hamarosan lakossági fórum állomásokba kezd! Arra kérünk minden érintetett jöjjenek el, figyeljenek és keressenek bennünket! A beruházásba befektetett pénz a mi pénz! Nem hagyhatjuk, hogy játszanak vele vagy játszanak velünk!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Felügyelő bizottsági elnökök írják meg az éves munkaterveket Szigetszentmiklóson

Felügyelő bizottsági elnökök írják meg az éves munkaterveket az Önkormányzati cégek helyet Szigetszentmiklóson.

 

A sajnos bizottságuknak beterjesztett előterjesztésből csak az nem tudható meg, hogy az adott Önkormányzati cégek éppen mit terveznek az adott évben, viszont jól elfogadják és rá is bólintanak az Önkormányzati tulajdonosi bizottságban.

 

A munkatervekben az szerepel, hogy mikor kell éves, féléves és ¾ éves eleszámolási terveket leadni a bizottságoknak és a testületnek, de hogy például a hulladékgazdálkodásért felelős ARIES Kft mikor emel az alkalmazottainak bért vagy hogyan tervez a hulladékgazdálkodáson és elvitelen változatni 3 település úgy, mint Szigetszentmiklós, Szigethalom, Halásztelek esetében az nem!

 

Nem tudható meg az sem, hogy mikor és miként lesz Szigetszentmiklósnak valós csapadékvíz elvezetése, miután az azért felelős cégnek szintén nincs erre vonatkozó része a 2018-as előkészített munkatervben!

 

Lehet, hogy Szigetszentmiklóson ezért nem működik semmi sem? Azért, mert semmi olyan nem szerepel a tervekben, ami lényeges lenne? Azért mert az írja meg a terveket, akinek nem megírni kellene, hanem felügyelnie?

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

 

Szerdán 10 órától jön a Szigetszentmiklósi 2018-as kamu Költségvetés!

A gazdálkodás közgazdasági értelemben a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználására irányuló tevékenység! S tudja ezt minden közgazdász, aki valaha is erről bármilyen bizonyítványt szerzett!

 

Szigetszentmiklóson mégis mintha mindezt nem tudnák és úgy látják, úgy gondolják elhihető, hogy szegény egy hatalmas ipari parkkal rendelkező város, ahol első körben mínuszos, majd nullszaldós költségvetést lehet előterjeszteni. Mitöbb! A fejlesztésekre, ha egyáltalán több évtized után lesznek ilyenek fel kell venni különböző hiteleket!

 

Szigetszentmiklós Csepel sziget legnagyobb Fővároson kívüli települése, amely legalább 30 évvel van lemaradva összes szomszédjához képest infrastuktúrális értelemben! Egy város, ahol 4 különösen leszakadt városrészben, azaz a Buckában, Lakihegyen, Felsőtagban és az Üdülősoron a lakosságnak a fele él keskeny, járdátlan utak mentén, elhanyagoltan és Balkáni körülmények között! Mégis minden évben úgy tűnik ezek felszámolására, megoldására és a körülmények feljavítására nincs pénz! Nincs pénz szinte sosem!

 

Ellenben van pénz, több mint 100 millió forint propagandára! Ebből 20,671 millió forint újságra, 43,343 millió forint TV-re és 43,567 millió forint rádióra. Mi, ha marketing tanulmányainkra vissza emlékszünk mindig azt tanultuk, hogy csak új terméket, új technológiát kell promózni, vagy ha új piacra akarunk betörni valamint ha kicsit hibás vagy gyenge a termék! Szigetszentmiklós város Önkormányzata nem új termék, biztos hogy új piacra sem akar betörni, ellenben kell egy felület, ahol képes megmagyarázni miért van minden ilyen silány állapotban, s mindez miért néz ki így!

 

Mindemellett 85,500 millió Forintot költenek a Szigetszentmiklósi csapadékvíz elvezetésére! Ebből az ÉCSVCS Kft  a módosítások után 52,500 millió forintot, a Szigeti Vízművek Kft 33,000 millió forintot kap meg! Egy a baj, hogy Szigetszentmiklósnak nincs valós csapadékvíz elvezetése és még a Határ út is úszik minden esőzésnél szószerint immáron 8 éve a feltörő emberi ürülékbe!

 

Tovább mehetnénk, hogy hány és hány szürreális tétel szerepel ebbe a költségvetésba és mi. De mi ahhoz a véleményünkhöz, hogy ha egy Hajdusági kis település hasonlóan gazdálkodna már rég csődbe menne nagyon is ragaszkodunk! A részletek azonban szerdán 10 órától a Szigetszentmiklósi Önkormányzat képviselőtestülete előtt jönnek el!

 

Egy valamit azonban érdemes tudni: Szigetszentmiklósnak valójában sosem volt mínuszos a költségvetése! Amikor ilyet mutattak ki, akkor nem tettek mást, mint számvitelileg trükköztek és játszottak a számokkal! A játék lényege az volt, hogy senki se kérjen pénzeket, mert nincs pénz, mert nem lehet! De vajon tényleg nem lehet?

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A 3,5 milliárd forintos fel nem épült TAO Stadion után vegyék el a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körétől a Szigetszentmiklós név használat lehetőségét.

Tisztelt Nemzeti Fejlesztési

Minisztérium!

 

Tisztelt Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

Tisztelt Polgármester Úr!

és

Kedves további címzettek!

 

Jelen levelünk esetében saját véleményünket szeretnénk megfogalmazni az Önök részére, amely egyezik sok más ember véleményével és ez alapján kérjük intézkedésüket!

 

Tudomásunk szerint minden település esetében a település címerének és nevének használatáról az aktuális település Önkormányzata, testülete dönthet. Hogy ez helyes vagy sem az persze más kérdés. Hiszen, aki azon a településen él miért ne használhatná a nevet és a címert, ha büszke saját településére? De mindegy is, hiszen így van és így kell elfogadni!

 

Viszont, ha már így van, akkor attól azért mindenképpen el kellene venni a név vagy a címer használat lehetőségét, aki szégyent hoz Szigetszentmiklós nevére és / vagy címerére!

 

Szerintünk a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre ilyen! 3,5 milliárd forintból + 361 millió forint támogatásból fel nem épült Stadion, November 15-én két hét múlva megígért munka kezdés (mely szerint azóta nem telt el két hét), leszerelt daruk, földben összetört elemek és médiából a megszűnésről tájékozódó csapattagok egyszerűen szégyen! Szerintünk az ilyen ne használhassa a Szigetszentmiklós nevet! Már csak azért se, mert szerintünk Szigetszentmiklós neve, az itt élő emberek értékrendje a klub körül látható eseményeknél sokkal fényesebb és értékesebb! A lakossággal együtt mi sem szeretnénk amiatt szégyenkezni, hogy az ott látható esemény összeforr a város nevével és összeforr velünk!

 

És már elnézésüket kérjük, de soha és sehol máshol nem láttunk olyan csapatot, amely 2 év alatt az NBII-ből az NBIII-on át a MegyeI-ig süllyed vissza, majd megszűnik! Ez a mélyrepülés páratlan és példátlan!

 

Ahogy nem láttunk máshol olyan klubbot sem, hogy saját neveltjeik közül a felnőtt csapatban szinte egy se szerepeljen! Ez is példátlan volt Szigetszentmiklós esetében!

 

Így arra kérjük Önöket, hogy hozzanak határozatot, amelyben elveszik a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körétől Szigetszentmiklós nevét!

 

Arra kérjük továbbá Önöket, hogy a továbbiakban semmilyen támogatást ne adjanak ennek a klubnak egészen addig, amíg mindazok, akik ilyen helyzetbe hozták azt nem távoznak a klub éléről és nem vállalnak felelősséget tevékenységeikért! Ebbe beleértjük a büntetőjogi felelősséget is! Így hát töröljék a 2018-as költségvetésből az 1.1. melléklet 82. oldaláról a támogatásként adandó 6,5 millió forintot, valamint az 1.1. melléklet 71. oldaláról a hitel támogatásként adandó 12 millió forintot, továbbá az egyéb esetleges rejtett támogatásokat is.

 

Felhívjuk a Tisztelt Testület figyelmét, hogy miután 2017 November 15-én elfogadta azt a véleményünk szerinti dajka mesét, melyet a klub elnöke, valamint a klubhoz köthető képviselője előadott mindazért, ami ebbe a klubba történik Önök felvállalták a politikai felelősséget is!

 

Azon mondatukat mely szerint a klub vergődéséért az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szigetszentmiklós teljes lakossága és összes vállalkozása a felelős, mert nem támogatja a klubbot egyenesen visszautasítjuk!

 

Meghozott intézkedésüket

mihamarabb várjuk!

 

 

Szigetszentmiklós, 2018. Február 10

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

Szigetszentmiklós és a Vándorló földek Közük van a 3,5 milliárd TAO pénzből fel nem épült Stadionhoz és a 4,770 ki nem takarított Bucka-tóhoz! De miért kellettek? S az elszámolások hol és hogyan történtek meg!

Tisztelt Nemzeti Fejlesztési

Minisztérium!

 

Tisztelt Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

Tisztelt Polgármester Úr!

és

Kedves további címzettek!

 

 

Sokan írnak napjaink világában különböző cikkeket Szigetszentmiklósról, a 3,5 milliárdos TAO pénzből + 361 millió forintos támogatásból fel nem épülő Stadionról. A határidőre történő 50 %-on sem álló készültségről, a kifizetetlen alvállalkozókról, az először NBII-ből, NBII-ba, majd Megye I-be csúszó, majd megszűnt csapatról és arról vajon mi történt itt és merre lehet a pénz?

 

Ahogy napjaink világában szintén sokan írtak arról, persze velünk együtt, hogy a 4,770 milliárd Forintból ki nem takarított Bucka-tó, ahol csak talajforgatás történt, de szennyezés elvitel nem mégis milyen veszélyes, s ennek mi is a következménye! Sokan írnak arról, hogy felkerült a Greenpeace Magyarország 30 legszennyezettebb területének térképére, s minden bizonnyal sem a galvániszap, sem a kohó salak, sem az egyéb ipari és kommunális szennyezések, melyek ott maradtak, valamint szennyező értékek, melyek a talajvízből kimutatottak, s melyeket nem vittek el nem tesz jót az egészségnek! Ahogy az a fehéren habzó és maró hatást keltő valami sem, ami kifolyik azokból a vízcsapokból, melyek szivattyún keresztül talajvízre vannak kötve, s melyekről már az Önkormányzat is leírta, hogy fogyasztásuk nem tanácsos és nem engedélyezett!

 

Kevesen tudják azonban, hogy ez a két beruházás sok mindenben összekapcsolódik, s nem csak abban, hogy Szigetszentmiklós területén történtek, mind eddig nem készültek el és sok olyan vállalkozás ismeretes ami mindkettőben részt vett, hanem abban is hogy mindkettőnek valamilyen formában köze van a vándorló földekhez!

 

2014-ben ugyanis a ki nem takarított Bucka-tó területén a szennyezést, amelyet csak megforgattak és visszahelyeztek egy dombbal fedtek! A domb tetejére, pedig virágföld minőséget hoztak, mely az ormótlan domb maga! Ez a föld azonban információink szerint arról a területről jött, amelyet akkor Furcsa Földnek neveztek volna, s amelyre a talán soha el nem készülő Stadion épült. Ugyanakkor a Stadion földjének a Furcsa Földnek is van előtörténete! Azt a földet a 2000-es évek elején vették meg mintegy 100 millió forint értékben és csináltak rá 40 millióért egy Sportcsarnok elkészülési tervet! A Sportcsarnokról tudjuk nem ide épült fel, hanem a Szebeni utcába, a terv pedig 40 millió forintért elévült! Ezt követően a 100 milliós egyébként ekkor Önkormányzati tulajdont átadták a helyi vadásztársaságnak vadászatra! Mígnem a Stadiont kitalálták és biztosították a helyi futball klubnak a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Körének! Utána már tudjuk mi lett!

 

Ugyanakkor az elvitt föld hiányzott innen, ezért a mellékelt kép szerinti első földvándorlást a második követte, hiszen információink szerint a Szebeni utcai Sportcsarnok mellől vittek a Stadion területére földet! De ekkor a föld hiányzott a Stadion mellől, melyre hoztak földet a Buckai Homokbányából. Ezt mutatja a harmadik nyíl és kör bezárul!

 

Amikor a Szigetszentmiklósi Önkormányzatot megkérdeztük miből vándoroltak ezek a földek és miért kellettek, mennyibe kerültek azt válaszolta nem kiadható az információ, hiszen magáncégek könyveléseiben szerepelnek! De…

 

Tisztelt Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

 

A Bucka-tó beruházás Uniós pénzből készült és nyilván a rá került föld is finanszírozásra ebből került kifizetésre! Uniós pénz uniós pályázat útján, ami közpénz, tehát nyilvános adat kell, hogy legyen! Vagy minimálisan ledokumentálás kell arra, hogy az a föld honnan került oda, hogyan és miképpen!

 

A Furcsa Föld, melyre az a Stadion épül, mely úgy tűnik sosem készül el és az emberek a pénzüket kergetik, Önkormányzati tulajdon! Ha történik vele valami az Önkormányzati tulajdonnal történik! Ha ez a történés pénzbe kerül, akkor egyértelműen közpénzről és köztulajdonról van szó!

 

Még mindig az az álláspont, hogy ez magán cég könyvelésében van és nem kiadható? Mert, ha igen, akkor az hazugság! Kérjük, hogy adják ki a vándorló földek számláit, adatait és miértjét! Ha nem értenek egyet velünk, hogy a dolgok így történtek, ahogy mi azt láttuk és leírtuk írják le pontosan hogyan történt! Kiemelten írják le, hogy a Bucka-tó ormótlan dombját akkor pontosan milyen föld fedi, honnan került oda és hogyan van lebizonylatolva! Kiemelten írják le akkor hova tűnt a Furcsa Földről a föld éppen ezzel egyidőbe! Kiváncsiak lennénk honnan jött a föld ide és miért volt föld mozgás a Szebeni utcában éppen ezzel egyidőbe! Majd hogy kerültek vissza a földek a Szebeni utcába és miért voltak éppen azzal egyidőben mozgások a Buckai Homokbányákba?

 

 

Erre adott válaszukat előre is megköszönjük!

 

Egyébként engedjék meg azt a piciny megjegyzést még levelünk végére, hogy a jövő geológusainak és régészeinek Önök jó nagy fejtörést okoztak! Szegényeknek fogalmuk sem lesz arról miféle katasztrófa idézhetett elő ekkora földmozgásokat!

 

Szigetszentmiklós, 2018. Február 10

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

Szigetszentmiklós - Nem elég, hogy 3,5 milliárd TAO pénzből nem épült fel a Stadion most már elvitték a darukat is?

Alighogy megírtuk előző cikkünket a Szigetszentmiklósi 3,5 milliárd Ft-ból + 361 millió rendkívüli támogatásból el nem készülő Stadionról rögtön új hírek és új információk jelentek meg, illetve új információkkal kerestek meg bennünket!

 

De nézzük miről is szól ez a történet!

 

Szigetszentmiklósnak van egy futball klubja, amely nem más, mint a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre. Ezen futball klub számtalan szakosztállyal rendelkezett és régre nyúlik vissza története. A körülötte lévő dolgokat nehezebb átláthatóság miatt egy kettőség jellemzi! A Klubbot ugyanis rövidített nevén SZTK-nak nevezik, de van egy ugyanilyen nevű cég is! A köztük lévő gazdálkodást és elszámolási kesze-kuszaságot elég nehéz lenne kibogozni és nem kizárt, hogy ez a cél is.

 

A Klub mivel pályája elévült és kicsi bevállalta, hogy 3,5 milliárd forintból Regionális Utánpótlás Centrum néven új TAO stadion épít egy olyan Önkormányzati területre, amelynek Szigetszentmiklóson van előtörténete.

 

A beruházás elindult, majd félbe maradt, aztán megint beindult. A beruházók és az alvállalkozók között is lehetett már korábbi bebukott beruházásokban felbukkant és ismerős szereplőkkel találkozni. Ilyen volt a Bucka-tó ki nem takarítása 4,770 milliárdért vagy a kivitelezési hibahalmazokkal és elszámolási gondokkal küzdő Bucka csatorna projekt is.

 

Az alvállalkozók egyre inkább nem kapták meg a pénzeiket, melytől volt olyan alvállalkozó is, aki kórházba került, mert nem bírta a kifizetetlenségből eredő terhet. Azóta is kéri, hogy bár elmesélte a történetét, de ne adjuk ki a nevét!

 

Ezen ki nem fizetések miatt a beruházás elkezdődött, majd megállt, aztán újra elkezdődött és újra leállt, végül leállása véglegesnek volt tekinthető! A beruházás bebukottnak tűnik, amelybe az a legérdekesebb, hogy a klub elnöke, aki olyan legendák terjengenek városszerte, hogy rendőrök kergetik, fogdán volt és egyesek rácsok mögött és bilincsben is ábrázolják… szóval a klub elnöke szerint nem ő a hibás és nem is a klub! Hibás az EMMI, hibás Szigetszentmiklós teljes lakossága és minden vállalkozója, hogy klubbot nem támogatja!

 

2017 November 15-én a Szigetszentmiklósi képviselőtestület elfogadta a klub erről szóló beszámolóját és innentől kezdve, valamint a költségvetésben szereplő 6,5 milliós támogatás + 20 millió forintos hitelátvállalás bevállalásával elvitathatatlan politikai felelősséget vállalt érte, miközben az Önkormányzati többség vezető politikusa ebbe a beruházásba benne van és úgy tűnik nagyon is érintett az események alakulásában.

 

Eddig már tudtuk, hogy  miután elkezdődött a beruházás a csapat kiesett az NBII-ből, majd a következő idényben az NBIII-ból és most a Megye I-ből is. Azt is tudtuk, hogy a csapat tagjai a sajtóból tudták meg, hogy már nincs csapatuk és nincs klubjuk! Új információként jelent meg, hogy bár a klub elnöke azt mondta, hogy az építkezésre és az utánpótlásra figyelnek szülői beszámolók alapján már nincs se U14, se U15, se 16. Az korábban már tudható volt, hogy az építkezésen eleinte 4 daru volt, majd eltűnt kettő, amely vagy ugyanolyan felbukkant az érintett önkormányzati képviselő ingatlan érdekeltségéhez nagyon közel. Ugyanakkor új információ, hogy egyre többen arról számolnak be, hogy a maradék két daruból először csak egyet szereltek le, majd a másikat is. Az indok a tartozás volt!

 

Haragszanak hát az alvállalkozók, akik a pénzüket szeretnék! Haragszik az MLSZ, aki az egész eseményt nem érti! Haragszanak a futballisták, akik a sajtóból tudták meg, hogy hatalmas baj van, hiszen nincs is csapat! Haragszanak a szülők, mert bár eddig sem igazán szerepelt az utánpótlásból egy focista se a felnőtt csapatban, de úgy tűnik ennek ezentúl semmi esélye sincs! Haragszik a lakosság és nemcsak azért, mert szégyent hozott a beruházás Szigetszentmiklós nevére, hanem azért is, mert tudják, hogy mennyi volt a költsége csak az ifi csapatba szereplésnek és nem értik hova tűntek azok a pénzek, valamint hova tűnt az állami támogatás, továbbá a TAO pénz.

 

Valami nem stimmel Szigetszentmiklóson ezt már régóta mondjuk, s fogalmunk sincs, hogy ebből a káosz beruházásból hova is lyukadunk ki! Egy biztos! Itt súlyos adóforintokról és állami pénzekről volt szó!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

SZERINTÜNK - Igaz történet alapján: Születése óta megbélyegezve!

Jelen cikkünk általános cikkeinkhez képest eltérő, egy picit kitérő vagy más mégis ahhoz a szemlélethez illő, ahhoz a szemlélethez méltó mely a Buckai Szövetség Egyesület embereit mindig is áthatotta és meghatározta. Más! Mint ahogy azok az emberek, akiket valamikor, valamiért és valakik kirekesztettek! Kirekesztettek, mert sérültek, betegek, idősek voltak az adott helyen kinézett bőrszínt viseltek vagy a valakik által nem szeretet területen, település részen éltek, s laktak! Ne feledjük az ős Buckaiak is mások voltak! Hiszen szegényen éltek, szegény körülmények között, amiért voltak, akik e területen élőket megvetették és kirekesztették! Más! De vajon értéktelen ez a más? S mégis mennyire más?

 

Valahol Európában vagyunk tőlünk egy picit nyugatabbra. Egy magyar származású lány anyukájával az országunkat elhagyta, s szerencsét próbál ott ahol sokan! Egy magyar lány, aki úgy született, hogy az agya nem érzékeli azokat az idegi visszajelzéseket, melyek jeleznék ha pisilni kell. Egy lány, aki ma már felnőtt korú, de mégis iskolás és születése óta pelenkás. Olyan, amiről egyáltalán nem tehet!

 

„Mindig is jó tanuló voltam! Anyukám szigórsága mellett mást egyébként sem tehettem!” – vallja magáról, miközben egy elit iskolába jár – „…de bárki megtudta mi bajom van óckodott tőlem, s azt hitte szellemileg is problémám van, pedig csak testivel rendelkezem, melyről nem tehetek!”

 

„Igazán kevés barátom van, aki felfogta és megértette mi és miért van így! Ővelük járok moziba, korcsolyázni, hegyeket mászni vagy éppen síelni. Ővelük tudok kikapcsolódni és menni ismerkedni! Ismerkedni, ahol sokan udvarolnak és sokan szeretnének, de amikor megtudják mi a betegségem eltűnnek hirtelen! Nem könnyű ez!”

 

„Kiskoromban sem volt másként! Akkor volt, hogy a padomat cumival pakolták tele vagy beszóltak a konyhás néninek, hogy az én kajámból csináljanak pépet, mert a babák csak olyat esznek!... Nehéz volt elfogadni mindezt! Olykor lázadtam emiatt, olykor csak simán félre és visszahúzódtam! Sosem éreztem magam kevesebbnek! De megvetetnek? Megvetetnek bizony igen!”

 

Régen valami ilyesmi lehetett a Buckaiakkal is! A Buckaiakkal, akik dimbes-dombos sáros és elhanyagolt utak mentén éltek, s olykor sokszor több váltás ruhát vittek magukkal, mert tisztán kiérni a Buckából nem lehetett, de ha koszosak voltak, még akkor is ha csak a körülmények miatt bizony-bizony kinézték őket! Ez a lány, akiről szólt ez a történet semmelyikünknél sem kevesebb, s higgyék el mi tudjuk, hogy sokakat és sok mindenben kenterbe ver! De más! Más, mert rendelkezik egy olyan dologgal, amiről nem tehet!

 

Egy Buckai, ha a Buckába született arról nem tehet, de voltak akik szemébe csak azért, mert Buckai nem volt más, mint kevesebb! Nem számított, hogy a Buckába néptömegek jöttek! Nem számított, hogy orvosok, tudósok, jogászok és szakmájukban nagyon is értékes emberek költöztek ide! Buckaiak és lenézettek! A történet, amely a lányról szól és a történet, mely a Buckáról szól valahol eltérő, de valahol nagyon is hasonló! A Buckai Szövetség Egyesülettől mindig is megkérdezték, hogy mi a fő célja a Bucka, Szigetszentmiklós és Csepel sziget fejlesztése mellett! Nos az, hogy lerombolja a Buckáról kialakult tévhitet, s megmutassa a világnak: A Buckaiak igenis értékesek! Ahogy történetünk főszereplője is értékes!  

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

Szigetszentmiklós Nemcsak járda, de életmentő zebra sincs a Buckába több évtizede!

Tisztelt Nemzeti Fejlesztési

Minisztérium!

 

Tisztelt Szigetszentmiklósi

Önkormányzat!

Tisztelt Polgármester Úr!

és

Kedves további címzettek!

 

Az elmúlt napok egyikén fordultunk Önökhöz azzal kapcsolatban, hogy Szigetszentmiklós Alsóbucka városrészben milyen régi ígéret a járda, hogy már 1974 előtt is küzdöttek érte, s hogy bár a testület tagjainak jelentős része több évtizede ül ugyanabban a székben és ugyanazon a helyen mégis oly sok év után újabb 4 év telt el úgy, hogy egy cm új járda sem jött el! Szerintünk ez valahol elgondolkoztató! Szerintünk ez valahol szégyen!

 

De Szigetszentmiklós Alsóbucka városrész lakóiként nemcsak járdáink nincsenek, hanem életmentő zebráink se! Csak a Csépi út mentén a két lyukú híd és a Dosztojevszkij tér között a járda az út nyugati, majd ezt követően keleti oldalán vezet! A Dosztojevszkij téren pedig sokan rohangálnak egyik járdáról a másikra az úttesten át! Nincs biztonság ott és nincs zebra! Még jó, hogy baleset nem volt!

 

Nincs zebra a Tebe sor Csépi úti becsatlakozásánál se, hogy aki a Csépi út mentén menne legalább a Narancs utcáig az biztonságban legyen itt is.

 

De nincs zebra a Csépi út Vénusz utca találkozásánál se, ahol a Vénusz utca a Bucka második legforgalmasabb és legjelentősebb útját a Boglya utcát vezeti rá a Bucka fő útjára!

 

Tudják mi a legszebb ebben? Hogy mindaz a zebra igény, amit felsoroltunk már szerepelt legalább egyszer valamennyi jelenlegi képviselő választási ígéretében, de persze a zebra nem indult el még egy pöttynyi fehér festékkel sem!

 

Vajon mikor fog? Majd ha megint megsérülnek, meghalnak emberek, mint történt az a Határ út esetében, ahol egy halálos gázolás kellett a harc elindulásához? Ki tartja fel a testületet, hogy valami jót is hozzanak és tegyenek? S ha nem tudnak jót hozni és ilyeneket nem tesznek, akkor kit szolgálnak és fizetést mire vesznek fel és miért vesznek fel?  

 

Erre adott válaszukat előre is megköszönjük!

 

Szigetszentmiklós, 2018. Február 8

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

Mi lesz a Kis-Dunával, a Tasi zsilippel és a Kis-Duna mentén élőkkel?

 

Tisztelt Nemzeti Fejlesztési

Minisztérium!

 

Tisztelt Szigetszentmiklósi

Önkormányzat!

Tisztelt Polgármester Úr!

és

Kedves további címzettek!

 

1956, mint talán Önök is tudják nem csak az őszi forradalomról volt híres, hanem a tavaszi jeges árról is! 1956 március 24-én az őt ért hatalmas nyomás miatt például áttört a Kis-Duna leggyengébb pontja a Tasi zsilip! A zsilip áttörése miatt víz alá kerültek a Kis-Duna mentén területek és települések, valamint egyes településeket a Kis-Dunai gátrendszer óvott és védett meg!

 

Erről a védelmi vonalról azonban egyes döntéshozók az évek során megfeledkeztek! A Kis-Dunai gátrendszert egyesek, mint például Szigetszentmiklós Alsóbucka városrész esetében csak dombnak tekintették, amelyből földet termeltek ki! Senki nem mondta nekik, hogy ne vidd el, ne termeld ki és ne nyúlj hozzá, mert az a mi védelmi rendszerünk! Senki nem mondta, mert vélhetőleg nem is tudta, hogy kellett volna mondania!

 

De, ha történik valami a Tasi zsilippel (Isten ments, hogy történjen) ki vagy mi véd meg minket, hogy ne kerüljön minden víz alá, hogy jelentős területek ne legyenek elöntve?

 

Ki és mikor tervezi a Tasi zsilipet, mint a Kis-Dunai régió leggyengébb pontját megerősíteni és a Kvassay zsiliphez hasonlóan erőssé tenni? Tudják-e, hogy 2013-ban a nagy dunai árnál szintén a zsilip teherbírásának végét jelentették és, hogy az áttöréstől nem sok minden mentette meg?

 

Talán Önök is tudják, hogy az 1950-es, 1960-as években vagy még korábban emberek fürödtek a Kis-Dunában! Emberek akár Szigetszentmiklós esetében is! Ma már ugyanezt nem tehetnék meg és nem csak azért, mert az ilyen strand megszűnt, hanem, mert például csak a Dél Pesti szennyvíz telep szennyezése miatt, melyet Baranyi Krisztina az EGYÜTT politikusa derített ki és hozta napvilágra…, tehát a szennyezése miatt vélhetőleg emberi fürdésre alkalmatlan. Hogyan teremthető újra meg az, hogy emberek fürördhessenek a Kis-Dunába, s az ilyen cselekedettnek ne legyen fertőzés veszélye? Hogyan teremthető meg, hogy a Kis-Duna úja tiszta legyen és úgy legyen kezelve, ahogy egy Natura 2000-es Természetvédelmi Terület megérdemli, hogy legyen kezelve?

S mint talán Önök is tudják a Kis-Duna kikotrása és iszapmentesítése 1974 óta ígéret! Mindig és mindenki ha választás van megígéri, de aztán soha nem történt ez ügyben és semmi! Ahogy nem történt a Kis-Dunai hajózás ügyében sem! De mikor és ki fogja ezt valójában megkezdeni? Mikor és ki fogja ezt valójában végrehajtani? Mi megéljük? Gyermekeink, unokáink megélik? Vagy ők sem? Lesz egyáltalán foglalkozva ezzel a kérdéssel?

 

Lesz újra Kis-Dunai gátrendszer? Lesz újra védelme az itt élőknek? Lesz, aki törődjön a Kis-Dunával? Lesz, aki megőrzi majd természeti kincsnek? S lesz, aki törődjön az itt élőkkel?

 

Megtisztelő válaszukat mihamarabb

várjuk!

 

 

Szigetszentmiklós, 2018. Február 7

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök