Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós Csépi út – Mű út – Duna sor A Körforgalom mikorra várható?

2018. április 01. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Szigetszentmiklósi

Önkormányzat!

„Tisztelt” Polgármester Úr!

 

Mint Ön és Hivatala is talán tudja Szigetszentmiklós és Csepel-sziget egyik legnagyobb problémája, hogy nem megoldott a közlekedése! Hogy úgy engedtek ide néptömegeket, hogy nem teremtették meg fogadásukra az infrastrukturális feltételeket! Ez az Ön és testületének is mérhetetlen nagy bűne szerintünk Szigetszentmiklós esetében!

 

Nem segíti a helyzetet, hogy központi és fő útakra nem lehet rámenni, nem lehet róla kikanyarodni és a rajta való közlekedés is nehezített, gyalogosok számára életveszélyes! Így nyilván nem segíti a helyzetet az sem, hogy a Csépi út Taksonyi hídi kijáratánál csúcs időben szinte lehetetlenség kijutni, miközben pont itt útszűkület, kanyarodás, életveszély van és persze villanyoszlopok egymással szemben! Egyesületünk tagjai lassan kérdezik Öntől, hivatalától és testületétől, hogy mikor kap a Csépi út – Mű út – Duna sor találkozása egy körforgalmat, amely ide kialakítható mégpedig úgy, hogy az a Zöldség Szigetet sem zavarja! Épphogy persze, de kialakítható!

 

Mikor kezdődnek meg az erre vonatkozó tárgyalások? Mikor érezzük azt, hogy ez fontos Önöknek? Mikor lesz körforgalom ezen helyszínen? Mikor lesz körforgalom ott, ahova az valóban kell? Mert persze Szigetszentmiklóson van már pár körforgalom, de alig van olyan helyen, ahol arra valóban szükség van és az tényleg kellett!

 

Megtisztelő és érdemi válaszát mindenképpen várjuk!

 

Hátha 10 év után ezt is sikerül elérnünk és megkapnunk!

 

Szigetszentmiklós, 2018. Április 1

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4113798408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy János Nadzsi1 2018.04.05. 10:44:41

Szia Csaba!
Elkezdtem tavaly ezt a témát pedzegetni. Az alábbi vlogbejegyzésemre érkeztek is további lakossági megkeresések. Viszont elakadt egy ponton. youtu.be/3_nKmp1_lw8
Úgy gondoltam, hogy kivárom a parlamenti választást, mert nem akartam, hogy ez is kampánytéma legyen (habár Stefanikon kívül más nem említette ezt a kereszteződést).
A gond az, hogy ez a körforgalom kiépítése még nem oldja meg a problémát, mert a forgalmat megfogja a híd túloldalánál lévő kereszteződés, sajnos. Azt olcsóbban szélesítéssel lehetne megoldani, de jó lenne ott is egy körforgalom. Jelenleg ennyit mondhatok el a publikus részből. Ha esetleg van véleményed, vagy beszélnél erről velem (személyeskedéseket elkerülve), állok elébe. Mindenképp akarok vele foglalkozni, de csak a választás után, addig úgy döntöttem, hogy kivárok vele. Az aláírásgyűjtést nem adtam fel, de nem szerettem volna, ha ezt is kampánytémává teszik, így úgy gondoltam, hogy várok vele. A számom: 06-20-491-99-07
Nagy János

Buckai Szövetség Egyesület 2018.04.05. 21:07:02

Ez teljesen rendben van! Beszélhetünk és egyeztethetünk róla!
süti beállítások módosítása