Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklós: A Polgármester még mindig hazudik! - A 15 millió forintos ügy

2018. március 09. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

„Tisztelt” Polgármester Úr!

 

 

A Buckai Szövetség Egyesület szomorúan vette tudomásul, hogy miután lebukott nem bocsánatot kért, hanem újra hazudott! Olyan, mintha Önnek ez lételeme lenne, s olyan természetes, mint az, hogy egy a világ bármely élőlénye levegőt vesz!

 

Polgármester Úr! Ön azt állította, hogy Ön nem kap 15 millió forintot, miközben ott van a költségvetésbe és megtudjuk mutatni a megfelelő soron! Tette azért, hogy a hatóságokat megvezesse, hamis tanúzást kövessen el nem törődve a következményekkel csak minket hamis és hazug módon befeketíthessen! S tette ezt azért, mert megkérdeztük Öntől, hogy ezt a keretet miért nem használja fel például a Buckai vízkárosultak megsegítésére! Miért nem használja fel azokra, akik bár kifizették a vezetékes vizet azt különböző szerintünk törvénytelen és mérhetetlenül embertelen indokokkal nem kapták meg? Hogyan lehetséges az, hogy valaki valamiért fizet, de azért nem kap semmit sem? S arra kértük Önt, azt kérdeztük meg Öntől, hogyha már a rendszer ilyen, akkor Ön miért nem segít nekik, ezeknek az embereknek e keret terhére?

 

De most amikor Ön lebukott, hogy hazudott képes azt állítani, hogy mi azt mondtuk Ön jövedelemként ilyen összeget kapott? Ki, mikor és milyen módon írt Önnek ilyet? Mit, mikor értett félre vagy akart félre érteni? Miért kell már megint hazudni és miért nem lehet azt az energiát, amelyet Ön hazudozásra tölt el felhasználni az építésre? Járt Ön mostanában Szigetszentmiklós bármely városrészében? Látta milyen állapotok vannak? Ön a Polgármester! Büszke erre? Büszke arra a szörnyűségre, amilyen állapotban Szigetszentmiklós van? Ez volt az álma? Az volt az álma, hogy romokba döntsön egy 40 ezres várost? S vegyük a legjobb indulatot: Talán nem ez volt! Akkor miért néz ez így ki?

 

Polgármester Úr! Hányszor fogjuk még Önt hazugságon kapni?

 

1.   Ön hazudott 2015. November 25-én, amikor azt állította, hogy Önt egyetlen Buckai vízkárosult se kereste meg! Ne próbálja meg letagadni, mert felvétel van róla! Aztán meglepődött, amikor előkerültek Hajnal Erzsébeték!

 

2.   Hallgatott, amikor Becz Péter az SZTK-ba befürdött képviselő azt állította, hogy az egyesületet senki se kereste meg! Ma már bizonyítékunk van, hogy megkeresték és Önt is megkeresték!

 

3.   Ön azt állította egy irományban, hogy egyesületünk elnöke arra vágyik, hogy felakassza vagy felakasszák magát! Azt állította ezt egy kolleganőjétől hallotta! De ilyen soha nem hangzott el! Így vagy Önnek, vagy kolléganőjének túl élénk a fantáziája és a valóságot összekeveri a képzeletével! Persze ezért a hazugságért bocsánatot nem kért egyetlen egyszer sem!

 

4.   Ön azt állította választási ígéretei között, hogy a Kis-Duna csodálatos és elérhető lesz, mitöbb Tanösvény 2-re is sor kerülhet! Majd Ön és Hivatala közölte a Kis-Duna kérdésébe nem illetékes! Mondja csak mikor és kit nézett totálisan hülyének?

 

De sorolhatnánk még a hazugságokat a Bucka-tóval, a Bucka csatornával vagy az érdemtelen nagy zaba partikkal kapcsolatban! Mitöbb Ön 2015-ben hazudott egy mentő kérdésben, mert Ön állítólag azt a tájékoztatást kapta, de az ügynek nem járt utána rendesen (nem kérdezte meg a mentőkön kívüli illetékeseket) és Hivatalával együtt hazudott a Határ úti fekália ár kérdésében. Hiszen Ön és Hivatala azt állította, hogy azt a szörnyűséget lehet okozni illegális rákötéssel és egyébként nincs probléma! Ne próbálja meg letagadni, mert erről is számtalan levél van! De Önöknek nem volt annyi esze, hogy amikor megtervezték azt a rendszert, akkor csak 10 – 11 ezer embert kellett volna elvinnie, s ami 10 – 11 ezer emberre lett tervezve az 40 ezer embert nem bír el! Ahelyett, hogy gondolkoztak volna inkább össze-vissza hazudtak! Sorolhatnánk még tovább az arcátlan hazugságokat, de sok értelme talán nem is lenne!

 

 

Szigetszentmiklós, 2018. Március 9

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7613727646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása