Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

NYÍLT LEVÉL AZ MSZP-nek és Bangóné Borbély Ildikónak!

2018. március 05. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt MSZP!

Tiszelt Bangóné Borbély Ildikó képviselő Asszony!

 

Egy Csepel szigeti település nem kis városrészének érdekvédelmi szervezeteként és annak vezetőjeként fordulok Önhöz nyílt levelemmel!

 

Az elmúlt években Ön és pártja mindig azt hangsúlyozta, hogy kormányváltást akar és a kormányváltásért van! Csak Ön felszólalt a szegény gyermekek mellett és elmondta, hogy hogyan adtak zsíros kenyeret mindennap egy szegény gyermeknek régen! Csak Ön felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi kormánypártban ülők szociálisan érzéketlenek és elfelejtették, hogy honnan jöttek! S ezzel bebizonyította Ön észreveszi a legkisebbeket!

 

Erre szüksége van a magyar társadalomnak! Ilyen érzékenységgel rendelkező személyt országunk a döntéshozás házában nem nélkülözhet! Ugyanakkor mivel Ön a listán a 14. helyen fut mindenbizonnyal nem is fog nélkülözni!

 

Ugyanakkor! Míg Ön 4 évvel ezelőtt a Hajdú-Bihar Megye 5-ös választókörzetében indult Hajdúszoboszlói központtal és a választáson harmadik lett 18,42 %-al számunkra Csepel szigetiként értelmezhetetlen, hogy miért és milyen felindulásból választotta ki Csepelt!

 

Csepelt, ahol 4 évvel ezelőtt Szabó Szabolcs, mint baloldali jelölt győzött Németh Szilárd fölött!

 

Mi volt az indoka erre? Az, hogy vitázott valaha az egyszemélyes nemzetbiztonsági kockázat eldöntővel? Az, hogy nem értett egyet a FIDESZ egyik leginkább alternatív valóságban élő személyével?

 

Ismeri Ön a Csepeli HÉV-et? Tudja Ön, hogy veszélybe volt az Olimpia miatt? Tudja Ön, hogy az a képviselő, akit Ön kilőne sokak mellett harcolt azért, hogy megmeneküljön és legyen? Tisztában van vele a Csepeli HÉV mit jelent Csepelnek és a Csepel szigetnek? Ha Önt érdekli Csepel és Csepel sziget miért nem láttuk e harcban, e küzdelemben?

 

Kedves Képviselő Asszony! Tisztában van azzal, hogy a Csepeli HÉV vegzálása és HÉV-ként való korszerűsítése helyetti villamossá züllesztése mit jelentett volna az itt élőknek? Tisztában van vele, hogy csak ez a művelet ellehetetlenítette volna Csepel, Csepel sziget és Dél Pest közlekedését?

 

Tisztában van vele mit jelent e térségnek a Ráckevei HÉV? Hogy szintén az Olimpia miatt felakarták szedni a síneit Közvágóhíd és Pesterzsébet között? Tisztában van vele ez mit jelentett volna? S tisztában azzal, hogy sokak mellett Szabó Szabolcs küzdött ellene?

 

Tudja azt, hogy amikor óvoda gond volt Csepelen, akkor Szabó Szabolcs ezt a problémát a parlamentbe is bevitte, hogy segítséget érjen el? És azt, hogy párttársával Baranyi Krisztinával mutatták meg a Kisduna mennyire és mi által szennyezett?

 

Tudja azt, hogy a Csepeli Önkormányzat Szabó Szabolcsot el se akarta ismerni? Hogy számtalan fontos eseményre, rendezvényre be se akarta engedni?

 

Kedves Képviselő Asszony!

 

Őszintén kívánjuk, hogy sok sikert érjen el! Ugyanakkor, ha Ön és Szabó Szabolcs Április 8-án rajta lesz a papíron, akkor Csepel képviselője Németh Szilárd lesz! Ezt szeretné? Azt szeretné, hogy egy bohóc képviselje Csepelt?

 

Tisztában van azzal, hogy ezzel nemcsak Csepelnek és a kormányváltás esélyének tenne keresztbe, de a Csepel szigeten élő további 200 ezer embernek? Azoknak is, akik a Pest megye 8-ban és azoknak is, akik a Pest megye 11-ben élnek!

 

Tisztelettel megkérjük ne csináljon ilyet!

 

Ön előkelő lista helyen van! Lépjen vissza Szabó Szabolcs javára! Ha nem szereti a pártját az nem baj! Tekintse Csepel Mellár Tamásának, Kész Zoltánjának, vagy Márki-Zay Péterének! Tudjuk, hogy nehéz, de mindannyiunkért tegye ezt meg! Ezzel Ön nem kevesebb, hanem sokkal több és nemesebb lesz!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6113717696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása