Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Dr. Vántsa Botond alpolgármester, társulati elnök, valamint a Bucka Csatornamű és Viziközmű Társulat részére: Mikor kerül sor a végleges, azaz a második elszámolásra? Mikor számolnak el az emberekkel és a társulat tevékenységével véglegesen?

2018. március 05. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

„Tisztelt” Polgármester Úr!

Tisztelt Bucka Csatornamű és

Viziközmű Társulat!

Tisztelt Társulati elnök, egyben

alpolgármester Úr!

 

 

2010 óta mióta a Bucka Csatornamű és Viziközmű Társulat megalakult Önök azt gyakorolták, hogy hogyan fenyegessenek meg lakosokat, ha nem járul hozzá a beruházáshoz 251 ezer forinttal vagy ha elmarad a részletekkel az OTP LTP-ben az előre ütemezett tenderekhez képest! Aztán kiderült, hogy Önök intenzitási támogatást kaptak, melyet első körben Becz Péter Gazdasági Bizottsági vezető Úr nyilatkozata szerint (az erről szóló felvétel a youtube-on is elérhető) nem akartak visszaadni, hanem az Önkormányzat saját berkein belül szerette volna elkölteni! Ezt természetesen mi, akik érintettek vagyunk úgy értelmezzük, hogy első felindulásból a pénzeinket elakarták kótyavetyélni! Hála Istennek ez nem sikerült!

 

Nem sikerült, mert mi és hasonló lokálpatrióta társaink a visszajáró pénzeket nem hagytuk és nem hagyhattuk és nem sikerült, mert máshol az országban is hasonló felmerült és miniszter (Lázár János) mondta ki, hogy visszajárnak az ilyen pénzek!

 

De! Miközben az intenzitás növelése előtt Önök 84 éves kevés nyugdíjból épphogy élő és tengődő mamát azzal fenyegettek meg, hogyha nem fizet, akkor adók módjára ráterhelik a telkére és akár nincstelen is lehet, aközben az intenzitás növelése után valahogy és valamiért nem tüsténkedtek a visszajáró pénzek visszafizetésével! Számtalan írott és egyéb panaszunk van arra, hogy Önök a lakossággal szemben mit tettek és milyen méltatlanul jártak el!

 

Alpolgármester Úr! Ön, mint a társulat elnöke nyilván tudja, hogy az intenzitás növelése után nem jöttek ki a számok, mitöbb olyan gyanúra is fény derült, hogy olyanba is bele fizetettek, amelybe nem is lehetne! Ezek után azt ígérték, hogy lesz egy második elszámolás is, ahol a visszajáró pénzeket már az Önkormányzat részére fogják odaadni! Azt is ígérték, hogy 2018 tavaszára lezárul minden kérdés és lezárják a társulatot is!

 

Alpolgármester Úr! 2018 tavasza van, ezért engedje meg, hogy legyen pár alapvető kérdésünk:

·       Mikor állnak elő az első elszámolást alátámasztó dokumentumokkal, hogy elháruljon az a gyanú, hogy annak kiszámítása nem tiszta és nem is tisztességes?

 

·       Meggondolták-e magukat a második elszámolással kapcsolatban? Ugyanis ha van visszajáró pénz, az az embereké és nem az Önkormányzaté! Tényleg az Önkormányzatnak akarják adni?

 

·       Garantálni tudja-e, hogy nem fizetetett bele Buckaiakkal a szennyvíztelep bővítésébe, amely azért nem hárítható rá e városrészre, mert az egész várost szolgálná és nemcsak az ittenieket!? A kérdés azért fontos kérdés, mert az ECI Magyarország Kft anyaga a szennyvíztelephez való hozzájárulást sejteti.

 

·       Mikorra tervezik a Társulat megszüntetését és addig rendezik-e elmaradásukat, valamint a beruházás által okozott károkat? Önök Ugyanis azt ígérték, hogy ha a  beruházás problémát okoz azt azonnali hatállyal fogják javítani, de ez nem így történt! Az írásbeli beadványokban igyekeztek meghazudtolni beadványozókat (nem úgy volt, már korábban is fennállt, nem mi csináltuk stb…) és a szóbeli tájékoztatásokat (melyre invitálták az embereket, akik vesztükre megbíztak Önökben), pedig igyekeztek letagadni! Az Önök által okozott károk egy részét az ingatlan tulajdonosok saját költségen és saját erőfeszítésből hozták helyre (nyilván például egy kerítés nem maradhat évekig bedöntötten), de ezek helyreállítási költségét kifizetik-e? Kártalanítják-e azokat, akiknek az utcáját vastörmelékkel telített építési hulladékkal szórták fel, vagy a háztövükbe és a hozzájárulásuk nélkül húztak fel bűzlő szennyvízfordítót? Kártalanítják-e azokat, akiknek a házát sikerült megrepeszteni a beruházás alatt vagy Önöket ez nem érdekli és a tulajdonosok is így jártak?

 

·       Alpolgármester Úr! A társulat megszüntetését Önök hogyan tervezik? Nyíltan mondjuk egy fórumon, ahol bármely érintett ott lehet vagy zártan, fű alatt saját köreikben, hogy senki ne szóljon bele és ne tehessen fel kérdéseket?

 

És mégegy kérdés: Alpolgármester Úr! Önök több olyan ingatlant és több olyan utcát talajterhelési díjjal fenyegettek meg, amelybe vagy csatornát se vittek be (pl.: Iglicze utcából kiágadzó kis köz) vagy ellehetetlenítették, hogy az ingatlannak valaha is csatornája legyen! Nem kellene bocsánatot kérni tőlük? Nem kellene a hozzájárulást visszafizetni nekik?

 

Felhívom a figyelmét, hogy a választ mindenképpen várjuk és:

 

ü Nem fogadjuk el, hogy Önök egyesületünket kompatibilisnek nem fogadják el, és mint eddig is, ezután is válasz nélkül hagyhatnak egy érdekvédelmi szervezetett! Ennek keretében legkevésbé sem érdekel minket, hogy Önök szeretnek vagy sem, a válasz érdekel!

 

ü Nem fogadjuk el, hogy Önök csak olyanoknak akarnak válaszolni, ha akarnak, aki ingatlantulajdonos és tagja a társulatnak! Nem fogadjuk el, mert aki a lakcím kártyája alapján is igazolhatóan a területen él és a beruházás befolyást gyakorolt, illetve gyakorol az életvitelére annak igenis tudnia kell a beruházást érintő közérdekű adatokat, mivel ez alkotmányos joga!

 

Felhívjuk a figyelmét, hogy ha ismételten megtagadja a válaszadást, akkor bíróság által fogjuk köteleztetni erre!

 

Felkérjük a Tisztelt Szigetszentmiklósi Önkormányzatot, mint a beruházásban papíron segítőkészen támogató szervet, hogy adjon számot arról ő mit tud a feltett kérdésekről!

 

Köszönjük!

 

 

Szigetszentmiklós, 2018. Március 2

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6313717366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása