Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A Közös Ország Mozgalom rendezvényén vettünk részt, mely fontos a Csepel szigeti térségre nézve is! Sok a tanulság belőle!

2018. február 02. - Buckai Szövetség Egyesület

Egyedi szemlélettel jelent meg a Buckai Szövetség Egyesület a Közös Ország Mozgalom ma esti fórumán a Ferencvárosi Művelődési Központban. A Ferencváros-Józsefváros körzetről szóló vita számunkra azért volt érdekes, mert térségünk lakóinak nagy része az ingázások közben érinti, átszeli e kerületeket. Csak, ha a Ráckevei HÉV Közvágóhídi végállomását vesszük, vagy a Csepeli HÉV esetén Boráros teret beláthatjuk, hogy nekünk sem mindegy ki képviseli a területet, mit szeretne ide és az milyen hatást gyakorol életünkre.

 

A körzet a választás egy valóban különleges körzete. Úgy tűnik, hogy minden párt ezt a körzetet tényleg komolyan vette. Olyan nagyágyúkat dobtak be, mint Ara-Kovács Attila a DK-tól, Baranyi Krisztina az EGYÜTT-től, Cseh Katalin a Momentumtól, Jakabfy Tamás az LMP-től, Dúró Dóra a Jobbiktól és Nótár Ilona a Magyarországi Cigánypárttól!

 

Baranyi Krisztina (EGYÜTT) sok más mellett a környezetvédelemben, az Illatos úti szennyezés feltárásában, a Dél Pesti szennyvíztelep által történő Kisduna szennyezés bemutatásában volt már eddig is ismeretes, de folyamatosan hangoztatta, mennyire fontos a koordináció. Folyamatosan hangoztatta, hogy mennyire fontos, hogy egy jelölt induljon a FIDESZ-szel szemben.

 

Ara-Kovács Attila (DK) nemzetközi kérdésekben jártas politikus és diplomata. Külpolitikai szakértelme és hozzáértése számtalan esetben segített a nagyérdeműnek egy bonyolultabb nemzetközi helyzet megértésében.

 

Cseh Katalin (Momentum) orvos, s egyben olyan ismert egészségpolitikus, akinek a véleményére nemcsak szakmaisága, de meggyőző habitusa miatt is érdemes odafigyelni.

 

Dúró Dóra a Jobbik egyik legismertebb női politikua, egyben parlamenti képviselő. A női egyenjogúság hangoztatása és az oktatáspolitikai kiállása terén vált méltán ismerté.

 

Jakabfy Tamás (LMP) Józsefvárosi Önkormányzati képviselő, aki saját bevallása szerint a Józsefvárosban polgármester Kocsis Máté intézkedéseivel szemben állt ki többször és eredményesen. Kocsis Máté egyébként e körzet FIDESZ-es jelöltje, aki a nagyérdeműt jelentlétével nem tisztelte meg.

 

Nótár Ilona a Magyarországi Cigánypárttól a romák jelentőségének, kulturális sokszínűségének, Józsefváros szerethetőségének, a szegregáció megszüntetésének ismetetésében ma megismert politikus. Egyedi szemléletvilága az őt delegáló pártot, embereket joggal és büszkeséggel tölthetik el.

 

Furcsa, hogy Pest megye 8-asban, a mi körzetünkben nem ilyen a helyzet. Nagyágyúból nincs bedobva egyetlen egy se, s minden jelöltnek sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy valóban ismert legyen! Szemben Ferencváros-Józsefvárossal Pest megye 8-ast Szigetszentmiklósi központtal sokan nem ismerik és nem tudják azt sem, hogy a közlekedési érintettségen túl például mi is Ferencváros-Józsefvárossal az érintettsége! De ebben a körzetbe helyezkednek el olyan kórházak, mint a Merényi Gusztáv Kórház, amelybe tartozik a teljes Csepel sziget és ahol patkányt kergettek nem régiben vagy Heim Pál Gyermekkórház, ahova ha baj van sokan viszik gyermeküket.

 

Ide tartozik a Baross utca, ahol sok, a körzetünkben élő gyermek született meg és Szent Király utca, mely fogászati szempontból, mint klinika lehet sokunknak érdekes.

 

Pest megye 8-asban, mivel sok jelölt nem tudja mi a helyzet, ezért előveszi az általános paneleket! Beszél a közlekedésről, beszél az egészségügyről, de a felületi kezelésen túl nem tudja hogyan álljon hozzá és hogyan kezelje ezeket!

 

Nem elég azt mondani ugyanis, hogy közlekedési fejlesztés és útszélesítés kell Csepel szigetre, de meg kell vizsgálni azt is, hogy mely terület az, ahol a legtöbb embert fogadta be a sziget, anélkül, hogy megteremtette volna a fogadásukhoz szükséges feltételeket, s hogyan lehet utólag biztosítani e feltételeket, valamint meggátolni, hogy tovább folytatódjanak a feltételek biztosítása nélküli ingatlaneladások és betelepítések! Nem elég azt mondani, hogy legyen a tömegközlekedés fejlesztve! Azt is el kell mondani, hogy nagyon fontos a szigeten a kötött pályás közlekedés tovább fejlesztése, a HÉV-ek meghosszabbítása, korszerűsítése, európai színvonalúvá tétele, valamint annak elérése, hogy soha többé úgy, mint az Olimpia miatt ne kerülhessen veszélybe! Ne kerülhessen veszélybe se a Csepeli HÉV, se a Ráckevei HÉV!

 

Nem elég azt mondani, hogy legyen Galvani híd északon, dupla sáv mondjuk a Szigetszentmiklósról kivezető utakon és az M0-ás csatlakozás legyen átalakított! Be kell látni, hogy a Csepeli gerincút és Szigetszentmiklósi gerincút összekötésére nagy szükség van, ahogy nagy szükség van a gerinc út teljes Csepel szigetet átszelő déli meghosszabbítására és kivitelezésére.

 

Nem elég azt mondani, hogy nem jutunk a munkahelyre reggel és haza este, mert állunk a dugóba és ez szűnjön meg! Be kell látnunk, hogy felülről nyitott zsák jellegbe működik a sziget! Zsák jellegbe, amelynek minél többen vannak a gyomrába, azaz minél többen települnek be, annál szűkebb lesz a szája, azaz annál nehezebben juthatunk ki belőle vagy akár bele! Éppen ezért újabb kijáratok építése éppúgy a szigetet átszelően, mint nyugati vagy déli irányba elengedhetetlen. Fontos például, hogy egy 51-es út – Majosháza – Szigetcsép – Tököl – Százhalombatta kiskörút épülhessen a szomszédos körzetekkel való egyeztetés és hozzájárulás kérés mellett! Fontos, hogy a sziget Dunaújváros felé új kijáratot leljen, hogy a sziget közlekedése ne csak a Főváros irányába történjen meg, hogy bármit elérjen! Fontos, hogy legyenek átjárási lehetőségek!

 

Nem elég, hogy megállapítjuk gond van az egészségüggyel a térségben! De be kell látni azt is, hogy míg más Szakorvosi Rendelőintézet 70 – 80 ezer embert visz el, addig a Gyártelepi 150 ezret. Ez az oka a 6 hetes vérvételi várólistáknak! Ez az oka a sokszor a túlterheltség miatt kiégett orvosoknak és a több hónapos, éves várólistáknak! Ide nem a Gyártelepi Orvosi Rendelőintézet minduntalan újjáfestése, épületszárny felújítása kell, hanem egy Szakorvosi Rendelőintézet létesítése valahol a körzetben, amely levesz Gyártelepről terheket!

 

Itt nem elég arról beszélni, hogy Egészségügyi Minisztérium kell, de rá kell mutatni arra, hogy a körzet abba a Jáhn Ferenc Kórházba tartozik, ahol aszalt hullát találtak a wc-ben és abba a Merényi Gusztáv Kórházba, ahol patkányt kergettek!

 

Rá kell mutatni arra, hogy térségünkben kevés a mentő egy ekkora körzetre! Meg kell vizsgálnunk azt, hogy több mentő hogyan érhető el! Mégsem lehet az, hogy hiába van egy Szigetszentmiklósi mentőállomás abba halljanak bele emberek, hogy a mentő, mivel éppen nincs a környéken, hiszen mind fel ment Pestre 40 percet meghaladóan érjen ki egy beteghez!

 

Rá kell mutatnunk arra, hogy kell egy olyan képzés, amely alapján az ügyeleten dolgozók tudják, hogy defibrillátor van-e vagy sincsen és az hogyan érhető el, hogyan segíthet vele embereken! Nem fordulhat elő mégegyszer, hogy nem tudja hol van, s ezáltal  valaki esélyt se kap élete megmentésére! S számtalan egyéb kérdés fejthető ki és elégé részletesen! Úgy, mint ahogy a Gyártelepi felüljáró 30 éves ígéret! Elfogadhatatlan, ha mégegyszer bárki megígéri és nem tesz semmit sem az érdekében! Ahogy elfogadhatatlan a Kisduna újabb kitakarításának, kikotrásának megígérése, miközben beleáramló szennyezéseket nem vesznek észre! Elfogadhatatlan, hogy ne úgy kezeljék, ahogy azt egy Natura 2000-es védettségű Természetvédelmi Terület esetében illene. S elfogadhatatlan, hogy ne arról beszéljünk mikor indul újra a Kisduna közlekedése!

 

Jól látható, hogy a nagy politika és a nagy pártok terén, mintha körzetünk fehér folt lenne vagy egy szürke zóna! Nem olyan egyszerű, mint egy Józsefváros-Ferencváros és az is lehet, hogy nem olyan jelentős!

 

Nekünk civileknek a felelősségünk az, hogy e körzetet, térségünket mindenkinek és minden pártnak érdekessé tehessük, s mi is nagyágyúkat kapjunk, felkészült jelöltekre leljünk és legyen, valóban legyen választási lehetőségünk, ahogy van a Ferencváros – Józsefváros körzetben élőknek!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A rendezvény videója itt érhető el: (VIDEÓ)

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr813625480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szemésfül 2018.02.02. 10:15:25

Innen Józsefvárosból olvasom, nagyon tetszik az írás, így, hogy a Budapesttel való kapcsolatot és a helyben fontos ügyeket is ennyire megmutatja. Igazán jó! Talán a Szövetségnek kellene indítania valakit!
süti beállítások módosítása