Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Egy lakossági fórum keretében Szigetszentmiklósra látogatott Juhász Péter az EGYÜTT elnöke!

2018. január 30. - Buckai Szövetség Egyesület

Lakossági fórum keretében, mint vendég Szigetszentmiklósra látogatott Juhász Péter az EGYÜTT elnöke. Az országos média által ismert pártpolitikus azért érkezett a városba, hogy választ adjon az EGYÜTT céljával, választási részvételével és elképzeléseivel kapcsolatos kérdésekre, illetve arra is, hogy mindez hol tart és hogy halad.

 

Juhász Péter elmondta pártja mennyire fontosnak tartja a koordinált indulást, melynek lényege, hogy egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt induljon a FIDESZ, azaz a jelenlegi kormány jelöltjével szemben. Azt is elmondta, hogy csak az elmúlt időszakban és teljesen egyoldalúan különböző körzetekben visszaléptek kiemelten esélyes jelöltekkel szemben, ellenben azt szeretné ő is, hogy ahol az EGYÜTT jelöltje a legesélyesebb ott lépjenek vissza az EGYÜTT javára is a többiek.

 

Az EGYÜTT visszalépése egyébként csak az elmúlt időszakban Mellár Tamás, Kész Zoltán, Hadházy Ákos, Szél Bernadett és legutóbb MSZP-s jelölt javára történt meg. Ugyanakkor kiemelte, hogy álláspontjuk szerint saját körzeteikben és az EGYÜTT színeiben Szabó Szabolcs, Baranyi Krisztina, Vajda Zoltán és sokáig sorolható még sor a legesélyesebb! Elmondta, hogy szemben más pártokkal ők nem hisznek abban, hogy a FIDESZ uralmát egyedüli pártként megdönteni képesek lennének, de azt gondolja, hogy olyan munkával, mint amilyet például Baranyi Krisztina a környezetvédelem terén tett egy koalíciós kormány keretében a FIDESZ utáni világot és az alkotmányos rend helyreállítását sokad magukkal megteremteni képesek!

 

Juhász Péter elmondta, hogy az EGYÜTT híve volt a korábban az ellenzék által meghirdetett aztán valamiért elhalt előválasztás ötletének, valamint az új pólus, mint lista és együttműködési forma megteremtésének.

 

Elmesélte azt is, hogy a különböző ellenzéki pártoknak folyamatosan leveleket küldenek együttműködés formáját keresve, de tárgyalás ebben a pillanatban igazán csak a DK-val van.

 

Az EGYÜTT Szigetszentmiklóson egyébként egy olyan független szervezet részére, mint a Buckai Szövetség Egyesület azért lehet fontos, mert 2016-ban az Olimpia miatt veszélybe került Csepeli HÉV és a Ráckevei HÉV megmentésében Csepel-Soroksár országgyűlési képviselője az EGYÜTT színeiben megválasztott Szabó Szabolcs, valamint a Párbeszéd színeiben önkormányzati képviselőnek megválasztott Hudák János segített. Ne feledjük hány Szigetszentmiklósi jár ezen közlekedési eszközökkel, s milyen hatást gyakorolt volna közlekedésükre, ha a Csepeli HÉV-et villamossá züllesztik (II. Rákóczi Ferenc út 50 másodpercenkénti keresztezése miatt Csepel és Csepel sziget közlekedésének ellehetetlenítése, Soroksári út keresztezése miatt Dél Pest közlekedésének ellehetetlenítése), valamint Közvágóhíd és Pesterzsébet között felszedik a Ráckevei HÉV síneit.

 

Továbbá azért is fontos, mert Baranyi Krisztina Ferencváros-Józsefváros országgyűlési képviselőjelöltje által tudtuk meg, hogy a környezetünkben lévő, egyébként Natura 2000-es besorolású természetvédelmi terület, a Kis-Duna a Dél Pesti szennyvíztelep miatt mennyire szennyezett, valamint, hogy valamit tenni kell ellene.

 

Juhász Péter egyébként ezen a fórumon bebizonyította mennyire profi politikus, hiszen bár a rendezvényen csak vendég volt mégis a szervezők szervezői hibáját nagyon ügyesen tudta koordinálni és kezelni is.

 

Ugyanis bár a rendezvény eredetileg az EGYÜTT-ről szólt volt egy pillanat, amikor a szervező inkább volt az MSZP Szigetszentmiklós tagja, semmint egy az EGYÜTT bemutatását célzó fórum gazda. Legalábbis elégé furcsán hatott, amikor Pest Megye 8-asban nincs még EGYÜTT és MSZP megállapodás és koordináció, mégis az MSZP jelöltjét a pulpitusra hívta a szervező. Tekintve, hogy a Momentum Pest megye 8-as jelöltje is ott volt a helyszínen és egy jelölt már kiment úgy volt helyes, hogy ő is bemutatkozzon és kimenjen! Így állt elő egy olyan fura helyzet, hogy az EGYÜTT fórumából hírtelen MSZP által uralni kívánt, de MSZP – Momentum vita fórum lett.

 

Szerintünk ezen meglepődött Juhász Péter, aki nagyon jól kezelte, meglepődött a Momentum ott lévő tagsága, aki jól reagálta le a helyzetet és meglepődött az MSZP jelöltje is maga, hogy miért lett a pulpitusra kihívva.

 

Innentől kezdve a koordináció méginkább beszédtéma lett és az is, hogy az EGYÜTT hol tart és hogy halad a tárgyalásokba és együttműködésekbe eme két szervezettel. Megállapodás született abba, de talán ebben korábban sem volt vita, hogy mind az MSZP-nek, mint a Momentumnak, mind az EGYÜTT-nek az a célja, hogy Áprilistól a miniszterelnököt ne Orbán Viktornak, Pest megye 8-as jelöltjét pedig ne Bóna Zoltánnak hívják!

 

A kiállásáért, a helyzet kezeléséért, az emberi arcáért hatalmas Respect Juhász Péternek és az egybe gyűlt függetleneknek, akik elmondták, hogy most a kormányváltás nagy célja sokkal fontosabb kellene, hogy legyen, mint egy párt egyéni érdeke.

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8213616040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása