Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Naplózott vízmennyiséget és szennyvízmennyiséget kér a Katasztrófavédelem a Fővárosi Vízművektől a Szigetszentmiklósi elöntések miatt.

2017. szeptember 29. - Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklósnak nincsen csapadékvíz elvezetése - állapíthatja meg bármely Szigetszentmiklósi, Buckai vagy Szigetszentmiklósra látogató ember. A folyton elöntött, s gyakran kiáradt szennyvízzel is elöntött városban nem ritka a fertő ár és a későn kezelt vagy kezeletlen fertő.

 

Szigetszentmiklós Határ út! A hely, amely lassan már fogalommá válik! A hely, ahol hét éve minden kisebb és nagyobb esőzés idején a kapacitásában kicsi csatornavezetékbe nem belefolynak a dolgok, hanem abból kifelé árad, mintegy buzgár rendszerben, feltörően úgy, hogy emberi ürülék, használt zsebkendő és tisztasági betét is látható az utcán a vízen, illetve vízben.

 

2010-től 2016-ig a Szigetszentmiklósi Önkormányzat a jelenséget az illegális rákötésekkel, tehát a lakosok hibáztatásával próbálta megmagyarázni és semmit sem tett a jelenség ellen. Nem értették meg, hogy az 1990-es években 10 – 11 ezer emberre tervezett csatornavezeték nem bír el 40 ezer embert.

 

2016-ban aztán kitaláltak egy csillapítót. A csillapítót azonban a szakmai előírásokra fittyet vetve zsalukőből csinálták meg információink szerint. A szakmai előírások azt mondják, hogy ilyet zsalukőből nem szabad építeni, mert az az első adandó alkalommal össze fog omlani! Ez így is történt és egyes források szerint 40 millió forintba került, amelyet ennek köszönhetően kidobtak az ablakon.

 

Szintén egyes meg nem erősített források szerint a Határ út már kapott pénzt arra, hogy történjen korszerűsítés vagy történjen valami! Ha valóban így volt, akkor nagyon nagy kérdés, hogy hol van az így megkapott és eszerint elköltött pénz, hiszen javulás, fejlődés, változás legalábbis pozitív értelemben nem fedezhető fel.

 

Bár az Önkormányzat egy elkerülő csatorna vezetéket ígért egyszer, majd, talán, valamikorra minket egyre inkább fusztrál ennek a szörnyűségnek a látványa, veszélye és kezeletlensége! Ennek hatására több hivatalhoz is fordultunk a Katasztrófavédelmet is beleértve! A Katasztrófavédelem levelében a szennyvízhálózat üzemeltetőjét, a Fővárosi Vízműveket arra kötelezi, hogy adjon naplózott nyilvántartást arról mennyi szennyvíz vagy csapadékvízzel kevert szennyvíz érkezik be a szennyvíztelepre. S bár nem tudjuk ebből pontosan mi és hogy lesz, de ha ehhez hozzávesszük a vízórák által elhasznált vizet és összevetjük azzal az adattal, amely a szennyvíztelepre megérkezik hozzávetőleges, valamint megnézzük az adott időszak lehulló átlagos csapadékának hozzávetőleges becsléseit képet kaphatunk arról, hogy mekkora az mennyiség nagyságrendileg, amely úton, útfélen, de elveszik!

 

Az is nagy kérdés persze, hogy ha a csapadékvíz és szennyvíz útközben nem veszne el, akkor a szennyvíztelep képes lenne-e annak kezelésére, megtisztítására, elvezetésére. Úgy tudjuk, hogy nem! Úgy tudjuk, hogy hasonlóan a Dél-Pesti Szennyvíztelephez a Szigetszentmiklósi szennyvíztelep is túltelített. Csakhogy míg a Dél-Pesti szennyvíztelep a szűretlen szennyet a Natura 2000-es minősítésű Kis-Dunába, addig Szigetszentmiklós Lakihegyen keresztül a Nagy Dunába ereszti be!

 

A Fővárosi Vízműveknek egyébként a Határ úti fekália ár kialakulása nem felelőssége! 2013-ban, amikor a rendszert az addigi üzemeltetőtől a Szigeti Vízművektől átvette már fennállt ez a probléma és ez az eset. Megoldási javaslata persze kellene, hogy legyen, ahogy kellene, hogy legyen a tevékenységét igazolni nem tudó ÉCSVCS Kft-nek is. A csapadékvíz elvezetéséért, amely mint tudjuk Szigetszentmiklóson nincs az ÉCSVCS Kft lenne a felelős. S bár nem mondja meg, hogy hova költi az erre kapott pénzt nem látjuk azt, hogy bármit tenne azért, hogy egyrészről ezt a fertőt meglehessen szüntetni, másrészt azért, hogy az elvileges zárt rendszer tényleg zárt rendszer legyen, amelybe csapadékvíz nem jut bele!

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

 06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7612912165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása