Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Egészségügyi alapellátásra vonatkozó pályázatról, új orvosi körzetek kialakításáról és Buckai orvosi rendelőről lesz szó kedden!

2017. szeptember 10. - Buckai Szövetség Egyesület

Rendkívüli képviselőtestületi üléssel jelentkezik Szigetszentmiklós város Önkormányzata 2017 Szeptember 12-én, azaz kedden!

A sok napirend közül az első az orvosi alapellátás bővítéséről szóló pályázatról szól. A pályázat keretében az Önkormányzat egy 261 millió forintos pályázatot nyújtana be, melyből 200 millió forint a megpályázandó összeg és 61 millió forint az Önkormányzat önrésze.

A pályázat keretében a Szigetszentmiklósi 7030-as helyrajzi számú ingatlanra új orvosi rendelő kerülne kialakításra két új felnőtt orvosi és két új gyermekorvosi körzettel. A körzetek minimális előírása felnőtt orvosnál 1.200 – 1.500 beteg, míg gyermekorvosnál 600 – 800 fő lenne. Ez természetesen a Szigetszentmiklósi körzetekre vonatkozóan újra tervezést is jelentene.

A minimális körzet előírás vélhetőleg nem lenne nehéz, hiszen felnőtt orvosnál többségében 3.000 fő fölötti, míg gyermekorvosnál 1.000 fő fölötti a ma működő beteglétszám. Az újra tervezés így könnyebb lehetne az orvosoknak és könnyebb lehetne a betegeknek.

A Buckaiak többsége egyébként jelen pillanatban a Határ úti orvosi rendelőhöz tartozik körzetileg, de sokan járnak más körzeti orvosokhoz a városban. Bízunk benne, hogy az új körzetek kialakításával ez az egyébként Buckában elhelyezendő orvosi rendelő (jobb oldali képen látható, hogy hol) remek és mindenki megelégedésére szolgáló orvos szakemberekre lel. Bízunk benne, hogy körültekintőbbek lesznek, mint májusban, amikor majdnem egy betegeit zaklató és emiatt fél évre eltiltott orvossal töltöttek fel egy megüresedett praxist és körzetet.

Sokan ellenzéki oldalról arra hívták fel a figyelmünket, hogy vizsgáljuk meg az ingatlant, hogy kinek a telke is lehet! Ez most minket nem érdekel, ha a megvalósulás tényleg minden Szigetszentmiklósi és főleg minden Buckai javára lesz!

Ha emlékeznek rá, akkor a Buckai Szövetség Egyesület Buckai orvosi rendelőért és vele együtt gyógyszertárért 2010 óta küzd. Gyógyszertár is csak ott és csak úgy lehet, ha valahol orvosi rendelővel rendelkezik a terület, ugyanis a gyógyszertárósoknak úgy éri meg. Ahogy Önök is emlékezhetnek rá csak gyógyszertár terén Szigetszentmiklósnak mos 7 gyógyszertára van! Ha megvalósul az orvosi rendelő, akkor könnyen lehet, hogy régi álmunk a 8-adik Szigetszentmiklósi, egyben az első Buckai gyógyszertár is eljön.

Mivel ebben nagyon bízunk ezért ezt a projektet teljes mellszélességgel támogatjuk! Reméljük nem rontják el, nem húzzák el és nem lesz benne semmi gigszer!

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

 06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6212819092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása