Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

KÖZLEMÉNY: Rágalmazással valakit hamisan megvádolni bűncselekmény!

2017. augusztus 13. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Szigetszentmiklósi

Önkormányzat!

Tisztelt Polgármester Úr!

és érintett köreik!

 

 

Mint minden magyar állampolgár és civilszervezet a Buckai Szövetség Egyesület is tisztában van azzal, hogy egy adott hivatal, intézmény, önkormányzati cég bűnös, megkérdőjelezhető vagy legalábbis gyanús ügyleteit napvilágra hozó és bemutató egyén vagy szervezet kellemetlen, mitöbb megsemmisítendő annak és azoknak akit vagy akiket leleplez!

 

Nyilván ennek volt köszönhető, hogy a korábbi években, hogy Szigetszentmiklós város Polgármestere a Buckai Szövetség Egyesület elnökének családját megkereste és arra szólította fel, hogy beszéljék rá a visszavonulásra! Nyilván ennek volt köszönhető az a sok Önkormányzati körökhöz köthető rágalom hadjárat és lejáratás, amely különböző helyeken és médiumokban megjelent! Nyilván ezért volt a Szigetszentmiklósi Önkormányzat egyik bizottsági vezetője által megtett halálos fenyegetés, mely szerint, ha az egyesület elnöke nem vonul vissza, akkor a Tököli Parkerdőbe el lesz kaparva és nyilván azért volt az is, hogy ezt csak négyszemközt mondta! Nyilván ezért volt, véleményünk szerint Önkormányzati megbízásra a Szigetszentmiklós jelképéül szolgáló József Attila szobor az Egyesület elnökének nevével meggyalázva és nyilván ezért érkeztek 2017-ben teljesen alaptalan feljelentések!

 

De…

 

Tisztelt Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

Tisztelt Polgármester Úr!

és hozzá köthető körök!

 

Mást hamisan bűncselekmény elkövetésével megvádolni és ebbe beleértendő a rágalmazás bűncselekményére vonatkozó hamis vád is bűncselekményt jelent, amely minősített esetekben, mint amilyenek az ellenünk elkövetett esetek letöltendő szabadságvesztéssel és súlyos kártérítések megfizetésével fenyegetettek! Mi, pedig nem fogunk elriadni attól, hogy a jog teljes erejével az igazság tudatában és hitében érvényesítsük ezeket!

 

Tisztelt Szigetszentmiklósi Önkormányzat!

Tisztelt Polgármester Úr!

és hozzá köthető körök!

 

Lehet civilszervezetek, lakosok és bármely tisztességesen eljáró magyar állampolgár ellen tisztességtelen és hazugságon alapuló, alaptalan eljárásokat indítani és megrángatásokat, de nem érdemes! Sokkal érdemesebb lenne végre a város fejlesztése, a mellébeszélések, a várospusztító intézkedések, a sírva a hivatalból az átélt megaláztatások miatt menekülő lakosok helyett!

 

Nem gondolhatja komolyan, hogy mindaz, amit Ön és Hivatala Szigetszentmiklós és lakossága ellen elkövet következmények nélkül marad! Nem számít hány év! Nem számít hányszor és milyen formában szándékozik minket megrángatni és tisztességtelenül a városnak fejlődnie kell és Önnek, valamint Hivatalának az elkövetett bűnökért felelnie! 

 

Polgármester Úr! Nem úszhatja meg!

 

 

Szigetszentmiklós, 2017 Augusztus 13

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1312746350

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rágalmazás esetén a magánvádló köteles bizonyítani 2019.04.19. 14:33:27

A rágalmazás büntetőjogi tényállását a Büntető Törvénykönyvben (Btk.) találhatjuk meg, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények között. A rágalmazás Btk. szerinti tényállása Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkal…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása