Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Sokan kérdezték tőlünk! 2017-ben is az Augusztus 20-ai program a tűzijáték kivételével bűn rossz lesz?

2017. július 22. - Buckai Szövetség Egyesület

Szigetszentmiklóson immáron hagyománya van a helyi tűzijátéknak, amit mindenki nagyon dicsér és szeret beleértve a Buckai Szövetség Egyesületet is. De hagyománya van a bűn rossz programoknak is, amely inkább vendéget üldöz, mint csalogat. Éppen ezért joggal merül fel a kérdés, hogy ez vajon rendben van-e így?

 

Az egyesülethez fordulók szerint és szerintünk is, azért erre a programra elég sokat ellehet költeni és nyilván költenek is! De, ha bebandzsult emberek ülnek, ha ülnek a nézőtéren, akkor nem biztos, hogy a megfelelő hatást éri! Persze, ha nem a szemészek biztatása a cél, hogy nem maradnak munka nélkül!

 

Hosszú évek óta azon gondolkozunk vajon ez a semmilyen téren nem megfelelő, ízléstelen és unalmas program, ami augusztus 20-ákon felmerül mely korosztálynak felel meg? Gyerekeknek tuti nem! Kamaszoknak, fiatal felnőtteknek sem! A középkorúaknak és az idősebbeknek is azért van ízlése! Vagy augusztus 20-a Szigetszentmiklóson az ízlésficamosok ünnepe?

 

Idén az Önkormányzathoz fogunk fordulni, hogy valamilyen formában igyekezzenek a lakosságtól megérdeklődni mi az, aminek örülnének, amit ünnepi hangulatnak és minőségnek éreznének. Milyen program az, ami alapján nem az jut az emberek eszébe, hogy ízlés ficam, hanem az, hogy tényleg jó program… Legalábbis, ha már költünk rá, akkor minimum, hogy jó vagy legalább elviselhető legyen!

 

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr112681505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása