Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Őszre szervezi 2017-től szemét szedési akcióját a TE SZEDD!

2017. május 27. - Buckai Szövetség Egyesület

Őszre szervezi 2017-től országos szemét szedési akcióját a TE SZEDD! – tudta meg a Buckai Szövetség Egyesület. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság honlapján az eddigiekhez képest történő évszakváltást a nemzetközi Takarítási Világnaphoz való igazodással indokolta a szervezet a pontos országos nap közlését későbbre halasztva!

 

Sok embernek volt korábban problémája Szigetszentmiklóson és az országban is, hogy nem tud csatlakozni a városokat, településeket, utakat, folyókat, nemzeti parkokat megtisztító helyes és környezettisztító, környezetvédő tevékenységhez, mert az április végén vagy májusban, sok szakma és sok diák által leterhelt időszakban van, akik üdvözlik a változásokat! Ettől függetlenül az olyan szervezeteknek, mint amilyen Buckai Szövetség Egyesület mely érdekvédelmi és értékmegőrző is egyben figyelniük kell és partnerkapcsolatot létesíteni, akciókat szervezni olyan helyi és térségi szervezetekkel, melyeknek a környezetvédelem és a környezettisztítás elsődleges küldetése. Továbbá, hogy küldetése az is, hogy mindenki óvja és védje azt területet, amelyen él, amelyen lakik vagy amely mellett elmegy! Mi is védeni fogjuk hőn szeretett Buckánkat, mely sok szülőföldje és sokunk otthona!

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4812545081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása