Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

OTP-hez fordulva: Érdemi választ kérünk a Bucka csatorna OTP LTP-éinek zároltatására, mivel eddig nem kaptunk!

2017. május 20. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt OTP Bank!

 

Tisztelt OTP Lakástakarékpénztár!

 

 

Köszönettel megkaptuk levelüket, melyet a Bucka csatorna OTP LTP-jére írtak! Egyetlen szót azonban az első mondatban is direkt kerültünk, ugyanis levelük nem tekinthető megkeresésünkre válasznak! Nem válaszoltak ugyanis egyetlen közlésünkre és felvetésünkre sem érdemben! Ahogy nem oszlatták fel aggodalmainkat sem!

 

Köszönjük továbbá, hogy lakótársainkat tájékoztatták az OTP LTP befizetésének, az általa nyerhető állami támogatás folytatásának eshetőségeiről, amely lakásfelújításra, illetve lakáscélú beruházásokra használható fel! Remek üzleti politika és logika! Ugyanakkor, ha elveszítünk ingatlanonként 167.000 Ft-ot, össz Buckai szinten 502 millió forintot az nemcsak, hogy nem szolgálja az érdekeinket, de nem leszünk sem hálásak sem boldogok!

 

Felhívjuk a figyelmüket arra ismételten, hogy a Bucka csatorna beruházás során az általunk érdekvédett területen élők szerződésében a Szigetszentmiklósi Önkormányzat, illetve a funkcióját tévesztett és pénzbehajtóként működő csatorna közmű társulat a kedvezményezett! De pontosan a beruházás és más egyéb tapasztalatok alapján tőlük kell, hogy féltsük a pénzünket!

 

Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy 2010-ben és 2011-ben, amikor az egyéni érdekeltségi hozzájárulások meglettek határozva a beruházás 85 %-osan volt megtámogatva! Az ingatlanonkénti érdekeltségi hozzájárulás mértéke, tehát a 15 % és ez lett 251.000 Ft-ra kalkulálva! Mi nem tudjuk azt, hogy Szigetszentmiklós város Önkormányzata vagy a Bucka Csatornamű Viziközmű Társulata tájékoztatta-e Önöket, de megváltoztak a támogatási feltételek! Az Unió támogatása 85 %-ról 95 %-ra emelkedett! Ha 15 % 251.000 Ft, akkor a 100 % 1.673.333 Ft és a 10 % 167.333 Ft ingatlanonként. Jól látható, tehát hogy 167.333 Ft, össz Buckai szinten 502 millió forint visszajár a lakosságnak, azaz nekünk!

 

Amiért megkerestük Önöket és amire teliben nem válaszoltak az az, hogy tekintettel arra, hogy a Szigetszentmiklósi Önkormányzat immáron két éve elszámolni nem akar és keresi a kifogásokat Önök, akikben megbíztunk, hiszen kezelik ezzel kapcsolatos pénzeinket zárolják a számlákat és ne fizessenek ki a Szigetszentmiklósi Önkormányzat tisztességes elszámolásáig senkinek és semmit sem! Ha a Szigetszentmiklósi Önkormányzat elszámol és tisztességesen, melynek egyik jele, hogy a 167.000 Ft-ot elérik vagy meghaladják a visszajáró értékek, akkor megtörténhetnek a kifizetések a nekik járó mértékben a többi, a visszajáró tekintetben, pedig a számlatulajdonos, egyben ingatlantulajdonos a jogszabályi körülményeket is figyelembe véve szabadon és had rendelkezzen!

 

Ezzel szemben Önök azt írták, hogy odaadják pénzeinket annak az eljáró félnek, aki 2 év alatt sem képes elszámolni és tisztességesen, ez pedig a Szigetszentmiklósi Önkormányzat! Csakhogy félelmeink szerint, akkor keresztet vethetünk a pénzeinkre és befizetett összegeink nem lesznek biztonságban, elveszítjük a visszajáró mértékeket!

 

Félünk tőle, hogy elvesző értékeink miatti harcban nemcsak bírósági perek, de tüntetések is következhetnek! Tüntetések a Bucka Csatornamű és Viziközmű Társulat irodája, tüntetések a Szigetszentmiklósi Önkormányzat hivatala és tüntetések az OTP Szigetszentmiklósi kirendeltsége előtt!

Félünk tőle, hogy letelik a 40 napos rendelkezési moratóriumunk és mivel nem kaptunk az Önkormányzattól tisztességes elszámolást oda lesz minden pénzünk!

 

Félünk tőle, hogy a Szigetszentmiklósi Önkormányzat a 167.000 Ft-okat ingatlanonként nem akarja vissza adni vagy csak töredékének visszaadására törekszik címszó megemelkedtek költségei!

 

Tekintettel azonban arra, hogy a beruházás kezdetekor a támogatási mérték emelkedéséről nem lehetett tudni! Az ingatlanonkénti érdekeltségi hozzájárulás és minden úgy volt kalkulálva, hogy abból az értékből, mértékből ki kell jönni, ha túl költekeztek és a 167.000 Ft-ot nem fizetik vissza minimum és ingatlanonként, akkor az Önkormányzat és a csatorna közmű társulat megvalósított a hűtlen kezelést és ellenük feljelentést fogunk tenni! Ugyanis ebben az esetben vagy a pályázat volt hazugság, amelyből nem lehetett kijönni és akkor a pályázat kiíróit vezették meg vagy a több, „ajándékként” kapott pénzzel nem bántak helyesen és tisztességesen, s azt a következtetést kockáztatják meg, hogy az Uniós támogatás mértékének megemelkedése nélkül a Bucka csatorna beruházás, amely nem mellesleg az ország egyik legdrágábbja és egész Európa legsilányabban kivitelezettje pénzügyileg összeomlott volna!

 

A kérdésünk, tehát sürgősséggel az, hogy hogyan tudjuk zároltatni számláinkat, amíg a Szigetszentmiklósi Önkormányzat nem számol el tisztességesen? Hogyan tudjuk elérni, hogy pénzeinket és befizetéseinket ne érezzük hatalmas veszélyben?

 

Megtisztelő és immáron érdemi

válaszukat előre is megköszönjük!

 

Szigetszentmiklós, 2017 Május 20

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8612527549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása