Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Volánbuszhoz fordulva: Mercedes Sprinter City 77 buszt kérünk Önöknek, hogy Bucka busz lehessen!

2017. április 30. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Volánbusz

Zrt!

 

Mint az elmúlt évek során Önök annyiszor láthatták Szigetszentmiklós Alsóbucka városrész sorsa, közlekedése, tömegközlekedése érdekvédőkként nekünk szívünk ügye! Azt szeretnénk, ha ez a városrész virágzana, fejlődne és közlekedése, tömegközlekedése is rendben lenne!

 

Ennek központi eleme a területünkön 1998 óta közlekedő Bucka busz, amely 2009-ben már a mi terveink szerint bővült. Számtalan együttműködés tekintetében, amikor a buszok száma gyarapodott, menetrendje olykor-sokszor a mi kérésünknek is megfelelően módosult, útvonala kéréseinknek is megfelelően alakult nagyon boldogok voltunk, de most újabb segítséget kérünk, melyben nem kell más, mint az együttműködésük.

 

Nyilván Önök is tudják mit jelent nekünk, hogy az egykor a Csépi úton közlekedő nagybuszt elveszítettük! Ez a busz önmagában legalább négy kisbusznyi forgalmat vitt el! Ennek ellenére megértjük, hogy szabályossági problémákra hivatkozással már nem nagyon közlekedtetik! Azért fogunk küzdeni, hogy lehetőség szerint ez is vissza jöjjön amellett, hogy eljöjjön az amiről szól a levelünk!

 

Tisztelt Volánbusz Zrt! 2017 júniusáig 4, utána bizonyos bővítéseknek köszönhetően 5 kis Bucka busz fogja szelni 3 útvonalon és egy hétvégi útvonalon keresztül a Bucka útjait. A buszok egyrészről azért kis buszok, mert sok helyen nem férne el más és olyan súlyosak a városi infrastruktúrális problémák, hogy egyhamar nem is látszik erre gyógyír, de csak 24 – 27 főre vannak kalibrálva, miközben 40 – 42 főt is szállítanak buszonként. Az új ötödik kisbusz beállítása, a menetrendek átalakítása persze több, mint a semmi, de nem biztos, hogy egy 10 ezer fős városrészben általa megoldódik a túlzsufoltság vagy a nem férünk fel a buszra probléma! Így hát nem kérdés nagyobb kapacitású busz kell, ami el is fér! Egyetlen ilyen busz van, amely se nem magasabb, se ne szélesebb a jelenlegieknél csak hosszabb ez a Mercedes Sprinter City 77!

A Mercedes Sprinter City 77 40 – 45 fő szállítására alapból képes! Kapacitásában egy körben eltud vinni kétszer annyi embert, mint a jelenlegiek! Elől-hátul dupla ajtós, s már a 16-os busz vonalán egykor kipróbáltak ilyet Magyarországon! Ott a hegyvidéki terep volt a baj, de a Buckában nincsen hegyvidéki terep!

 

Tudjuk, hogy ez a busz nem olcsó! Tudjuk, hogy a Volánbusznak szűkös a költségvetése! Sajnos a Szigetszentmiklósi Önkormányzattól azt a választ kaptuk segítségkérésünkre, hogy ez a Volánbusz dolga és ő oldja meg! Mi azonban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz és az európa parlamenti képviselőkhöz fordulunk igényünkkel és engedelmükkel! Megkérjük őket, hogy bár központi régió mégis segítsenek nekünk, Buckaiaknak és Önöknek, Volánbusznak, hogy ilyen buszunk lehessen! Arra kérjük Őket, hogy keressenek és találjanak lehetőséget arra, hogy a Volánbusz flottája ilyen busszal bővülhessen és az Bucka busz lehessen!

 

Kérjük támogassanak bennünket ebben!

 

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!

 

Szigetszentmiklós, 2017 Április 30

 

 

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                 BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET

                                                                                                          Elnök

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr5912470261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása