Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Elvesző értékek Szigetszentmiklóson? - A Közmeghallgatás és egy idős hölgy története!

2017. április 28. - Buckai Szövetség Egyesület

Emlékeznek még tavaly nyárra? Emlékeznek még arra, hogy kifogásoltuk, hogy a Szigetszentmiklósi Helytörténeti Múzeumban a Buckai emlékek, tárgyak egyik napról a másikra eltűnnek és ezért inkább más múzeumokat érdemes megkeresni mindezekkel? Nos 2017.04.26-án a közmeghallgatáson egy nagyon hasonló történetet lehetett hallani egy idősebb hölgytől.

A hölgy kiemelte, hogy Szigetszentmiklóson a helytörténeti múzeum nagyon picike és nagyon pici a kiállító terme is. Előadta, hogy ő úgy tapasztalta Szigetszentmiklósnál sokkal kisebb településeknek is nagyobb helytörténeti múzeuma és kiállító terme van. Ma a túlzsúfoltság okán, mint elmondta ott tartunk, hogy nem tudnak régi hagyományőrző öltözeteket, emlékeket átvenni, megőrizni, mert egyszerűen hely szűke van. Mitöbb, mint kiemelte a jelenlegi emlékek is bedohosodnak, megsérülnek és sokszor selejtezni kell őket!

A mama kiemelte, hogy olyan jó lenne, ha lenne a régi emlékeknek egy nagyobb hely vagy az Önkormányzatban alakítanának ki olykor régi emlékeket. A Polgármester válaszában megértette az építő aggodalmat és tanácsot, s mint elmondta az Önkormányzatban erre nincs lehetőség, de a Reformártus templom mellett (ha jól értettük, akkor itt az ófalusira gondolt) kialakítanak egy 200 négyzetméteres helységet és majd ott lehetséges lesz! Szerintünk azonban ez kevés!

Szigetszentmiklós város Helytörténeti Múzeumával egyébként nemcsak az a baj, hogy nincsen hely! Egyszerűen ugyanis a Buckai, a Lakihegyi, a Felsőtagi történelemről és hagyományokról, a Buckaiak hihetetlen történelmi kiállásáról tudomást sem akarnak venni! Egyetlen Buckai emlék, egyetlen tárgy, egyetlen dolog sincs abban a Múzeumban, ami ki van állítva és Buckai lenne!

S miközben a Bucka történelmét nem ismerik el, megakarják hamisítani, aközben olyan kitalált történeteket akarnak a várossal megetetni, mint a Szabacsi történelem és hagyományok!

Ilyen Szigetszentmiklóson sosem létezett és soha nem is volt! Merő szubjekció, propaganda és kitaláció!

 

Üdvözlettel:
Csizek Csaba
Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6112464939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása