Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Még mindig napirenden a méreg drága közdísz, ami senkit és semmitől nem véd meg!

2017. február 17. - Buckai Szövetség Egyesület

Mintegy 3 millió forintba került a 3 db buszmegálló váró tudhattuk meg Dr. Barabás Botond független képviselő oldaláról. Mint a képviselő beszámolt róla most lehetet tapasztalni igazán, hogy a váró kicsi is, drága is és semmitől, senkit se véd meg! A felnőtt vagy a gyermek ugyanúgy ki van téve az esőnek, a viharnak, a szélnek és sárnak! Ahogy a képviselő Úr is utalt rá érthetetlen, hogy mindez miért kellett!

A képviselő Úr mindezt természetesen a költségvetésre utalva tette közzé, hogy bemutassa azt, hogy mennyire pazarló és milyen tételek is szerepelnek benne! Egyben bemutassa azt is, melyet már a tavalyi évben is kifejtett, hogy szerinte ez helytelen!

A történetnek azonban van egy másik vetülete! A vetület, amely egészen a Szigetszentmiklósi közlekedési szakértőhöz vagy mihez, azaz H. Róberthez vezet. A szakértő, akiről annyit már lehet tudni, hogy meg nem erősített információk szerint a Csépi út nagybusz elvétele neki köszönhető, ahogy a totális káosztól és összefüggéstelenségtől hemzsegő közlekedési koncepció is ebben az ügyben nyakig van benne! 2016 nyarán Jaksa-Ladányi Emma képviselő Asszony oldaláról megtudható volt, hogy ezt a kivitelezési módot és technológiát a közlekedési szakértő levédette, mint saját szellemi terméket. Csakhogy ugyanezt a buszmegállót évek óta más gyártja, másnak a technológiája és szellemi terméke! A képviselő Asszony fel is vette a kapcsolatot ezzel a céggel! A technológia, tehát nem H. Róberthez köthető! De mégis ő szeretett volna meggazdagodni ebből no és persze abból a 100 db buszmegállóból, amit ha emlékünk nem csal elakartak hozni mintegy 300 millió forintért a városba! Ja és ebből! Ami semmire se jó és nem véd meg semmitől! Csak állítólag szép…

Következmény? Semmi! A cég felszólította a közlekedési szakértőt, hogy védését, de azonnali hatállyal szedje le arról ami nem is az ővé! A képviselő Asszony dokumentumait a szakértő nem tudta megcáfolni és mi sem láttunk cáfolatot. Márpedig, ha ez így van, akkor a közlekedési szakértőről mi azt feltételezzük, hogy az általunk olvasott és megismert események alapján Szigetszentmiklós városát nem is kicsit szerette volna megrövidíteni! Ez napvilágra került, de még mindig ő a közlekedési szakértő!...

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6212269600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása