Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Versenyben a busszal - Egy szívbeteg biciklis esete

2016. szeptember 11. - Buckai Szövetség Egyesület

Szombat este van! 22 óra 40 perckor indul a 238-as busz Szigetszentmiklós József Attila telepről. Az utasnak a végcélja nem más, mint Csepel Erdősor utca.   És szombat van! 22 óra 40! Egy biciklis indul el ugyanúgy az Erdősor útra és ugyaninnen! Csakhogy a biciklis szívbeteg!   Rá másfél órára a…

Tovább

Bóna Zoltán országgyűlési képviselőnek üzenve: Ahogy felszólal a Kis-Duna gyermeke

Tisztelt Képviselő Úr!   Meglepődve, egyben mély érdeklődéssel olvastuk el azon felszólalását, amelyet Ön 2015.11.16-án a Parlamentben tett meg, s amelyben a Kis-Dunáról, annak állapotáról, értékéről és tradíciójáról tájékoztatta az egybe gyűlteket.   Sok mindenben igazat szólt, de mégis olyan…

Tovább

A Karám avagy a sült hal Mekkája!

Pár héttel ezelőtt környékünk nevezetességeként bemutattuk Önöknek az immáron két éves Szigethalmi Vadasparkot és azt, hogy nekünk, akik pedig elég kritikusak vagyunk mekkora élményt és kikapcsolódást nyújtott.   Mostani cikkünkben azonban egy másik nevezetességet a Karámot mutatjuk be.   A…

Tovább

Egy szórólapozás története 2 - A másfél nap

Majdnem két hét után a Buckai Szövetség Egyesület ismét úgy döntött kimegy az utcára annak érdekében, hogy már megkezdett szórólapozása keretében újabb területeket fedjen le, tájékoztasson, segítsen és károsultakat érjen el. Ezt az akciót most péntek délutántól szombat estig tervezte.   Még meg se…

Tovább

Átvette a munkálatokat az enyészet a Regionális Ifjúság Fejlesztő Központ felett

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma! Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Magyar Kormány! és Kedves Barátaink!   Az elmúlt időszakban sokat és sok féleképpen olvashattak az új ifjúság fejlesztő sportközpontokról országszerte, melyből az egyik…

Tovább

BUCKA CSATORNA: Egy minisztériumi ellenőrzéssel is cserben hagyva?

HOSSZÚ, DE ÉRDEMES ELOLVASNI!

Tisztelt Szabóné Szónok Enikő! Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Magyar Kormány! és Kedves Barátaink!   2016 Ápirilis 26-án a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium immáron két év folyamatos panaszkodás, károkozás és katasztrófa bemutatás után végre…

Tovább

Országgyűlési képviselőhöz fordulva: A Gyártelepi felüljáró rajta sincs a térképen?

Tisztelt Bóna Zoltán országgyűlési képviselő Úr! Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Magyar Kormány! és Kedves Barátaink!   Szigethalommal közvetlenül határosan Szigetszentmiklós-Gyártelepen jelentős fejlesztések vannak az ide érkező Intézményközpont…

Tovább

NYÍLT LEVÉL - Bóna Zoltán országgyűlési képviselőhöz A Gyártelepi Szakorvosi Rendelőintézet válságával kapcsolatban

Tisztelt Bóna Zoltán országgyűlési képviselő Úr! Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Magyar Kormány! és Kedves Barátaink!   A területileg illetékes egyik civilszervezetként meglepődve, mitöbb megdöbbenéssel olvastuk el Bóna Zoltán (FIDESZ) területünk…

Tovább
süti beállítások módosítása