Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség: Mi a pozitív értelemben vett vitákban hiszünk!

2016. június 30. - Buckai Szövetség Egyesület

Az aki napjaink világában azt mondja, hogy környezetében mindig, mindennel és mindenkor egyetértet az vagy soha nem mondta ki és nem mondta el saját álláspontját, vagy nem mond igazat. Az emberi életben alapjaiban véve a más-más álláspontok önmagukból erednek, hiszen minden ember más-más…

Tovább

KÉPVISELŐ TESTÜLETRŐL JELENTJÜK: *** Meghosszabították a Bucka-tó őrzési szerződését! ***

A 2016.06.29-ei Képviselő testületi ülésen ismét meghosszabították a Bucka-tó őrzésének szerződését indoklás szerint az újabb illegális hulladék lerakásokat megelőző szándékkal! Az Önkormányzat és azon belül is a Polgármester külön kiemelte, hogy szeretnék, ha a terület a korábbi szokásokkal…

Tovább

KÉPVISELŐ TESTÜLETRŐL JELENTJÜK: 5 %-al emelkedik az ARIES-es dolgozók bére az üzleti terv szerint!

A 2016.06.29-ei Képviselőtestületi ülésen számtalanszor került elő az ARIES Kft. Elég akár a hulladék szállítás jövőbeni mikéntjéről, a leadott és elfogadott üzleti tervről, az esetleges veszteségek ágak finanszírozásához való környező településekbeli hozzájárulásról (most állítólag a…

Tovább

KÉPVISELŐ TESTÜLETRŐL JELENTJÜK: Létrehoznak egy oktatási kerekasztalt!

Szépen hangzik, ha az ember először hallja, de ha végig gondolja, akkor az a legkevesebb, hogy elcsodálkozik, ami a Szigetszentmiklósi Önkormányzat rendes képviselő testületi ülésén 2016.06.29-én történt!   A mondat a Polgármester szájából ekként hangzott: Létrehozunk egy kerekasztalt, melyhez…

Tovább

Szigetszentmiklós Önkormányzati hazugságok - 1. A Virág ügy

2016.06.29-e van! Szigetszentmiklós város rendes Képviselő testületi ülésén egy 7 évvel ezelőtti botrány a Kéktó elpusztítása került elő!  Kiderült a szörnyűség ma is él és ma is veszélyt jelent! A terv beadója és fő harcosa, a Kéktó elpusztítója, Virág Róbert (FIDESZ) iszonyatos módon igyekszik…

Tovább

KÉPVISELŐ TESTÜLETRŐL JELENTJÜK: Túl drága az egészségügy!

A 2016 Június 29-ei Képviselő testületi ülés Marathoni hosszúságú előterjesztéseiből az egyik nem másról, mint a nagyon is vitatott egészségügyről szólt! Arról az egészségügyről, amely valóban elégé szomorú helyzetben van országszerte és ehhez elég csak bemenni akár a Szent Margit vagy egyéb…

Tovább

KÉPVISELŐ TESTÜLETRŐL JELENTJÜK: Még mindig veszélyben a Kéktó!

A 2016 Június 29-ei Képviselő testületi ülés legtöbb vitáját kiváltó kérdése az nem más a Kéktóról szóló napirendi pont. Eltérnek a nézetek arról, hogy vajon az a GRILLEZŐ, amelynek hatására ismét felszínre kerültek korábbi már elfeledettnek és lezártnak vélt események kellenek-e a Kéktóra avagy…

Tovább

KÉPVISELŐ TESTÜLETRŐL JELENTJÜK: Újra megprobálták a Dunaparti ingatlan eladását!

A mai 2016 Június 29-ei képviselőtestületi ülésen számtalan dolog történt! Ezek között fontos jegyezni, hogy egy olyan előterjesztés, amely már a 2016 májusi testületi ülésen is felmerült és közfelháborodásra adott okot újra napirenden volt. Újra a Dunapartot akarták eladni a Tanösvény bejárata…

Tovább

Szszm: Képviselő testületi ülés margójára - Hasra tett kézzel esküdött fel az új bizottsági tag

  Domokos Dékány Ágnes (FIDESZ) bizottsági tag már nincsen köztünk kezdte a mai képviselőtestületi ülés egyik napirendi pontját Szabó József Szigetszentmiklós város kegyetlen Polgármestere, ezért új bizottsági tag megszavazására van szükség. Felkérte Szlama Dezső Úrat, hogy álljon fel és tegye le…

Tovább

LEVÉL: Szigetszentmiklós - El a kezekkel a Kéktótól

Tisztelt Minisztériumok! „Tisztelt” Szigetszentmiklósi Önkormányzat! Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium! Tisztelt Pest Megyei Kormányhivatal! és Kedves Barátaink!   De legfőképpen  Tisztelt Polgármester Úr!   Elképedve értesültünk arról, hogy a 2009-es Kéktó elpusztítási terv még…

Tovább
süti beállítások módosítása