Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

A Kis-dunai hajózást újra kellene éleszteni, mert igenis lehetséges.

2016. augusztus 25. - Buckai Szövetség Egyesület

Nem szabad a múltban élni, de hisszük azt, hogy a múlt egyes értékeit mindenképpen visszakellene hozni és sok minden mellett igaz ez a Kis-Dunai hajózásra is.

A Kis-Dunai hajózás persze nem olyan kardinális kérdés, mint amilyen az, hogy hogyan lehet a Csepel-szigetről kijutni vagy ezt a kérdést megoldani közlekedésében, elérésében és lehetőségeiben, valamint a kijáratok tekintetében. Nem olyan jelentős, mint az, hogy mi lesz a Csepeli és a Ráckevei HÉV-vel, hogyan tudunk közúti közlekedést biztosítani a Kis-Duna mentén a Csepel-szigeten vagy hogyan tudjuk a járatokat csatlakoztatni, de mégis jelentős és fontos.

A Kis-Duna mindig is páratlan volt, amely különleges élővilággal rendelkezik. Szépségét meglehet csodálni akár a Csepeli, a Szigetcsépi, a Ráckevei vagy Szigetbecsei Dunaparton is, hogy a sok szép helyből csak egy párat kiemeljünk. Sajnos éppen Szigetszentmiklóson a 70-es évek bűnei miatt alig-alig lehet hozzáférni. Igazán a két jelentős Szigetszentmiklósi elérési lehetőség a Tanösvény és környéke valamint a Taksonyi híd és környezete. Ezeken a helyeken azonban páratlan szépség tárul a kilátogatók elé.

Kevesen tudják talán, hogy Kis-Duna önmagában véve természetvédelmi terület és azt hisszük pont ez varázslatos környezetet kellene megmutatni annyi mindenkinek.

Szigetszentmiklós ebben persze egy picit hátul áll. A víz szennyezettsége ugyanis éppen Szigetszentmiklós mellett a legmagasabb. Ez részben köszönhető a dunaparti ingatlanok wc ürítési szokásainak (szűretlenül bele a Kis-Dunába) és részben annak is, hogy a nemrég kialakított csatornahálózat legsilányabb fajtáját a nyomásos kivitelezési módot sikerült megvalósítani. Ez szivattyúval és árammal működik. De a szivattyú bármikor elromolhat és ha áramszünet van bizony-bizony nem működik. Ez a szenvedtetés, pedig nem biztos, hogy a Kis-Duna szennyezőit magatartásukról lefogja szoktatni. Így mindenképpen el kellene ezen gondolkozni.

Ahogy el kellene gondolkozni a 2013-as eseten is. Azon, amikor a Kis-Dunamenti települések lakóinak egy részét azzal ijesztgették, hogy átfog szakadni a magas vízállás miatt a Tasi zsilip. Most hála Istennek nincsenek magas vízállások, de ha valaha is fennállt ilyen veszély, akkor azt mindenképpen megkellene oldani. Ahhoz, tehát hogy ez a páratlan környezet megmaradjon és hogy a Kis-Dunai hajózásról lehessen beszélni a Tasi zsilipet mindenképpen megkellene erősíteni.

De tovább megyünk! A régmúltban a Kis-Dunán rendszeres és menetrendszerinti járatok közlekedtek. Megálltak Erzsébeten, Soroksáron, Dunaharasztin, Taksonyban, Szigetszentmiklóson és sorolhatnánk a további településeket is. Ez azonban egy idő után elhalt. A világon számtalan országban bebizonyosult, hogy a vízi közlekedésnek is van alternatívája és kultúrája, hogy mást ne mondjunk ilyen nagy európai városok közül például Amszterdam. Bár vannak a Csepel-szigeten Polgármesterek, akik már annyi ígéretet hallottak a Kis-Dunáról és annyi nem teljesült ezekből, hogy már nem hisznek benne, de szerintünk ezt a közlekedési lehetőséget mindenképpen fel kellene tárni. Szerintünk ez a közlekedés folyhatna zsiliptől zsilipig és összekapcsolhatna olyan településeket is, amelyek egymást most csak hatalmas kerülőkkel tudják elérni.

Hamarosan ennek kapcsán jelentkezünk számtalan a Kis-Dunai hajózással kapcsolatos tervünkkel és ötletünkkel, amelyet a köz mellett a minisztériumok elé is tárunk.

Ezek közül kiemelnénk:

·       A Kwasay-zsilip melletti végállomást és környezetét

·       A Szigetszentmiklósi megtisztulás és elérés bővülését

·       A Kis-Duna népszerűsítését és újra felfedezését.

 

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9211651098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dabibá 2016.08.25. 12:45:13

Tetszik az ötlet, hogy újra induljon a hajózás az RSD-n. Talán elsőként az RSD vonalán lévő érintett települések civiljeit kellene összehívni az ősz folyamán, hajózási szakértőkkel közösen. Majd az ott kialakult álláspontok alapján az érintett önkormányzatokat és a szakhatóságokat kellene invitálni egy közös párbeszédre. S ezekről folyamatosan tájékoztatni a lakosságot. Dömsödről írok, valamikor nagyon is közkedvelt volt hajó járat, Tass-Dömsöd-Ráckeve között, de anno a Budapesti "kofa" járatok is szép számmal vitték a környékünk lakóit a fővárosba. Talán most több vonzerővel bír már ez a térség, próbáljuk meg újra éleszteni a hajózást. Fogjunk össze. ( skorona@citromail.hu )
süti beállítások módosítása