Buckai Szövetség Egyesület

Buckai Szövetség Egyesület

Furcsák a számok: A Szigetszentmiklósi Gasztrónappal valami nem stimmel.

2016. augusztus 23. - Buckai Szövetség Egyesület

Az idei évben kiemelten tértünk ki a tékozló habzsolásról a városi körülményeket és elmaradottságot semmibe vevő urizálásról és flegmaságról szóló szokásos évi Gasztrónapra.

A rendezvénnyel kapcsolatos egyik legmegdöbbentőbb adat az évente erre elkülönített 8 millió forintos keretösszeg. Hiszen hogy mehet el 8 millió forint egyetlen napra és egyetlen rendezvényre, amely ráadásul még nem is ingyenes, ahogy az általános kommunikációval szemben az itt megkóstolható ételek sem.

Ha nem mi kérdezünk a rendezvénnyel kapcsolatban, akkor mindig büszkén vállalják, hogy megjelent rajta évente 2.000 – 3.000 és volt olyan is, hogy arról meséltek a folyósokon és a színfalak mögött, hogy 5.000 ember. Ennek ellenére 2015-ben csak 1.317 db jegyet, míg 2016-ban 1.219 db jegyet értékesítettek a vendégeknek! Nyílván persze tudjuk, hogy voltak 14 éven aluli gyerekek, akiknek a belépés ingyenes, de valahogy a belépő szám nem stimmel…mitöbb az Önkormányzati folyósói pletykákhoz képest igen kevésnek tűnik. Igaz az is, hogy a belépőt kifizetők semmit sem kapnak csak egy karszalagot… no persze ilyen illeti meg a 14 éven aluli ingyen belépőket is. Azonban bevételi tételként nincs feltűntetve az értékesített ételből származó bevétel, merthogy Uram bocsá nekünk anno ezen a rendezvényen semmit sem akartak adni ingyen, még egy kóstolót sem. Ezzel szemben persze mai megkeresésünkkor azt mondták, hogy a kóstoló ingyenes volt a rendezvényen… Hmmm…. Vajon kinek? Vagy csak nekünk nem?

Meglepő továbbá az is, hogy miközben 98 fővel kevesebb eladott belépőjegy keletkezett 503.861 Ft-tal több pénz maradt meg a keretösszegből a tavalyi évhez képest. Nem volt már a költségek között bérjellegű kifizetés (személyi jellegű költségek), gázpalack, színpad és látványtechnika, ahogy nem volt idén a szemétszállításnak se költsége! Ez számunkra rendkívül érdekes! Vajon azért, mert rászálltunk erre a kérdésre?

Ahogy az is érdekes, hogy idén megtudtuk, hogy mivel Szigetszentmiklósnak nincsen igazi látványossága ezért a Balatonra vitték a vendégeket. Ugyanakkor a Balatoni úttal együtt is 2016-ban 259.184 Ft-tal kevesebb volt a testvérvárosok küldöttségeire fordított szállítási, szállásoltatási egyéb költség is! Felmerül a kérdés vajon 2015-ben mi volt ebbe a tételbe benne, ami ennyi többlet költséget hozott!

A Gasztrónappal és hasonló rendezvényekkel önmagukban nem is lenne baj! Nem lenne baj, ha Szigetszentmiklós városában minden rendben lenne! Csakhogy romokban hever a város! Számtalan helyeken évtizedek óta nem foglalkoztak kardinális kérdésekkel, miközben néptömegeket zúdítottak a problémák tetejére! A habzsi-dözsi mellett ugyanis a Bucka, Lakihegy és az Üdülő sor is romokban hever, miközben a Felső tag jelentős része szó szerint élhetetlen!

Az elszámolásokat persze táblázatos és összehasonlító formában is megtekinthetik nálunk. Az első táblázatot itt, a másodikat pedig itt érik el.

Csizek Csaba

Buckai Szövetség Egyesület

elnök

06-70-70-15-911

A bejegyzés trackback címe:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1611610608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása